Két ember között a mosoly a legrövidebb út, szokták mondani. Ezért is különösen fontos fogaink egészsége és szépsége. Dr. Hermány Margit, a Szent Margit Rendelőintézet szakmaiterület-vezető főorvosa sokat tett osztályvezetői munkája során azért, hogy a harmadik kerületi gyerekek fogai egészségesek, mosolyuk a lehető legszélesebb lehessen.
Dr. Hermány Margit – aki az idei magyar egészségügy napja alkalmából Igazgatói Dicséretben részesült – negyvenöt évnyi gyermekfogászati munkáját mindig nagy empátiával végezte, így megalapozta a gyermekek dentális egészséghez, valamint a fogászati kezelésekhez fűződő jó viszonyát.
Önkormányzatuk díszoklevéllel és virággal köszöntötte és köszönte meg elhivatottságát, helytállását, több évtizedes példaértékű munkáját. A főorvosnő munkatársai pedig ígérik, hogy folytatják a minőségi munkát, és ugyanazok mentén az értékek és irányok mentén dolgoznak, amelyeket tőle kaptak, tőle tanultak.
Hálával tartozunk dr. Hermány Margitnak, és további minden jót kívánunk!
dr. Budai András ügyvezető igazgató, Szente Zsuzsa ápolási igazgató és dr. Kiss László Óbuda-Békásmegyer polgármestere adták át rendelőintézetünk Igazgatói Dicséretét dr. Hermány Margit főorvosnak az idei Semmelweis-napon