Minden év július 1-je a magyar egészségügy ünnepe, a Semmelweis Ignác-napja, ennek alkalmából Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat, a Szent Margit Rendelőintézet és az Óbuda-Békásmegyer Védőnői Szolgálata közös szervezésű ünnepségén köszöntük meg a III. kerületben élők színvonalas egészségügyi ellátása érdekében dolgozók áldozatos, kitartó munkáját.
„Sokszor elmondtam már, de higgyék el, nem lehet elégszer elismételni: amit a járvány több mint két éve alatt értünk, a családunk, a közösségünk egészségéért, gyógyulásáért és ellátásáért tettek, az meghálálhatatlan. Vagy inkább úgy fogalmaznék: nem tudjuk eléggé meghálálni – mondta köszöntőjében dr. Kiss László, Óbuda-Békásmegyer polgármestere. –És ahogy soha korábban, most sem okoztak csalódást. Keményen dolgoztak a legkíméletlenebb körülmények között is.”
Hagyománya vannak, hogy Önkormányzatunk e napon díjak átadásával is elismerjük a legkiemelkedőbb teljesítményeket.
Az alábbi díjak kerültek kiosztásra:
Prof. Dr. Pintér Endre Díj (korábban: Óbuda Lakosságának Egészségéért Díj) – Schadek Bíró Éva, Óbuda-Békásmegyer Védőszolgálata intézményvezetője
Polgármesteri dicséretben részesült:
- Thierryné dr. Telegdy Margit Erzsébet felnőtt háziorvos
- Kacsó Krisztina házi gyermekorvosi asszisztens
- Varjas Éva területi védőnő
- Kucser Andrásné szakmaiterület-vezető asszisztens
- Dr. Nemescsói Ferenc általános sebész főorvos
Az idei évben jubileumi elismerésben részesült:
- 25 év töretlen munkájáért: Vígh Mónika, neurológiai asszisztens
- 30 év töretlen munkájáért: Bruneckerné Jebudenszki Zsuzsanna, reumatológiai asszisztens, Zalavári Zsuzsanna, ortopédiai asszisztens, Horváth Éva Judit, tüdőgondozói röntgen asszisztens
- 40 év töretlen munkájáért: Dr. Bacsek Edit, radiológus szakorvos, Dr. Geszler Edit, gyermekfogász szakorvos, Mester Péterné, bőr- és nemibeteggondozó asszisztens
Ezúton is gratulálunk a díjazottaknak és köszönjük áldozatos munkájukat!