Július 14-én, 66 éves korában elhunyt 
(1950-2016), aki Rómaifürdőn élt.
Leszámítva a gyerekkori kitelepítés időszakát, mindig itt élt és írt a kerületünkben. Itt járt általános iskolába, majd innen járt HÉV-vel a piaristákhoz középiskolába, később pedig az ELTE matematika szakára, mert máshova nemigen vették volna fel az ő származásával abban az időben. Még itt is focizott a Csillaghegyi MTE-ben valamikor mint az öccse, Esterházy Márton, aki később sokszoros válogatott játékos lett, de a báty, legalábbis saját megítélése szerint, jobb focista volt. Ma már e vélemény mellett sem hallhatunk újabb érveket, pedig időről időre elővette a témát a Mester.
Posztmodern, nyelvújító, sajátos nyelvhasználat, mondatfűzés, vendégszövegek, ki, kinek a köpenyéből bújt elő, játék a szavakkal, egyebek… Feljegyzéseiben, kisebb-nagyobb írásaiban gyakran foglalkozott a gyermekkora idején ezerszer bejárt, Keve utcai iskolába vezető útvonallal, de később, a csapat évadzáró vacsoráin pacalból csúcsmennyiséget elfogyasztó E.P.-t is látjuk még magunk előtt, amint hazabóklászik a csillaghegyi pálya környékéről (A szabadság nehéz mámora).
Vagy ott ül Rómaifürdő központjában, az azóta lakóházzá átalakított, de valaha Halászkertként működő kisvendéglő kerthelyiségében halászlét kanalazva (Egyé’ apa, egyé’ csak…). Lényegesen vidámabb kép, amint a nyolcvanas években a gyerekeit tolja át a strand kerítésén, vagy azért bünteti, ha nem másznak, hanem jegyet vesznek (Hrabal könyve), annál, mint amikor aztán ugyanebben az utcában már meg-megáll a Dunáig tartó kényszerű sétáját letudva a „végjáték” hónapjaiban (Hasnyálmirigynapló).
Szépirodalmi munkáit nem ez határozta meg, de nagyon nem tetszett neki a kilencvenes évek elején, hogy a valaha evezős környékből teniszvidék lett Rómaifürdő. Azóta ugyan visszatértek némileg az evezősök, de ki tudja, így lesz-e mindez az árvízvédelmi munkálatokat követő időszakban is. Esterházy Péternek ez már mindegy. Nekünk nem mindegy, hogy ő nincs ott az ablakok mögötti dolgozószoba mélyén, a Római strand melletti, viszonylag még csendes utcában, ahol a szomszéddal mindig van valami gond, vagy átdobálja a lenyesett gallyakat, vagy hasonló huncutságokat követ el (A szabadság nehéz mámora, Hasnyálmirigynapló). Item, Kossuth-díj. Item, Budapesten és a gyermekkori kitelepítésének helyszínén, a Heves megyei Horton díszpolgár. Item, hazai és külföldi díjak, elismerések, itthoni és külhoni kiadások. Item (Harmonia cælestis), német és más nemzetek kiadói, olvasói rajongtak, versengtek érte.
De maradjunk Óbudán, vagy inkább a Rómain. Még azt is tőle tudjuk, hogy Rómaifürdőt egybeírjuk. Meg hogy a „parlament a falra ment”. Jó-jó, ez családi mondat (Az elefántcsonttoronyból – Egy szép nap leírása), vagy még inkább Kosztolányitól vett. Megvette, ahogy mondta bizonyos szófordulatokra, történetekre.
Bevezetett minket a szépirodalomba, és most itt hagyott vele. Mindig benne és bennünk marad.
(Esterházy Péterrel 2016. februárjában találkozhatott az óbudai közönség.)
Somló Tamás 1947 – 2016
Július 18-án elhunyt Somló Tamás artista, zenebohóc, zenész, dalszerző, jogász, aki éveken át Óbudán élt. Nem erről volt híres, de évekig lehetett látni kutyát sétáltatva a Római parton, illetve szívesen és gyakran lépett fel Óbudán.
Sokak szerint a legjobb hangú, a legszórakoztatóbb és a legvidámabb zenész volt a hatvanas évektől kezdődően. Kezdetben az Omegában és a Kexben énekelt, szaxofonozott, majd 1973-tól indult pályafutása csúcsa felé, amikor csatlakozott az akkoriban szupergruppnak számító LGT-hez. A Skorpiót megalapító Frenreisz Károlyt váltotta, és a pletykák szerint csak hetei voltak arra, hogy megtanuljon Barta Tamástól basszusgitáron játszani. Igaz, volt hozzá zenei előképzettsége, hiszen különböző fúvós hangszereken már ezt megelőzően is játszott.
Az LGT-vel a hetvenes években amerikai és Angol turnékkal és lemezszerződésekkel próbálkoztak, de amikor ez az ország akkori zártsága miatt nem jött össze, a hazai piacon mindvégig százezres nagyságrendben fogytak az évente egymást követő albumaik. Hazai fellépéseik teltházasak voltak, s ha a csilláron nem is, de a fák ágain szó szerint lógtak az emberek fellépéseikkor. Minden év májusának első napjaiban a rock-szezon kezdetének számított évről-évre megtartott nagyszabású, ingyenes tabáni koncertjük, amelyre tízezrek voltak kíváncsiak.
Somló Tamás a leglazább és legközvetlenebb zenészek közé tartozott. Lényegében itthon volt Óbudán, hiszen egy darabig itt élt, s később is szívesen jött vissza fellépni az LGT-vel (például a Hajógyári Szigeten), vagy egyéni produkcióival az óbudai kulturális eseményeken. Legutóbbi, május 21-ei Fő téri koncertjét már nem tudta vállalni, maga helyett Karácsony Jánost küldte.
Hiányozni fog a hangja és vidám egyénisége.
Nyugodjanak békében!
B.Z.
