Büszkén számolhatunk be a kerületünkben megrendezett lengyel-magyar tanulmányi vetélkedő eredményéről: a döntőn a legtöbb pontot ugyanis óbudai középiskola kapta! A Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium diákjai utazhatnak Lengyelországba a dobogó másik két helyezettjével, a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium és a Corvin Mátyás Gimnázium tanulóival. Minden résztvevő diáknak hatalmas elismerés jár, amiért az érettségi küszöbén vállalták a megméretést, amelynek apropóját többek között a varsói felkelés 80. évfordulója adta.
Sokadik alkalommal adhatott otthont Óbuda-Békásmegyer a lengyel-magyar történelmi vetélkedőnek idén is, amelyen a diákok kiváló tudásuk mellett elképesztő kreativitásukat, a történelem iránti rendkívüli alázatukat is megmutatták – akadt csapat, amelyik a magyar fordítást hiányolva maga fordított le egy lengyel verset (Kőbányai Szent László Gimnázium), egy másik a varsói felkelést forgatta újra (Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium). Hiszen kisfilmet kellett készíteniük az éppen nyolcvan esztendeje kitört varsói felkelésről – az évforduló adta meg a diákvetélkedő fő témáját –, annak magyar segítőiről, a legendás lengyel-magyar barátságról.
Az eseménysorozat – amelyre a legrangosabb gimnáziumok kaptak meghívást, összesen hét csapat indult – izgalmas döntőt ígért, hiszen az élboly két iskoláját szűk 2,4 pont választotta el egymástól a mindent lezáró végső forduló előtt. A finálénak 91 ponttal a tizenhatodik kerületi Corvin Mátyás Gimnázium, 88,6 ponttal pedig az óbudai Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium vágott neki.
„Történelemtanárként tudom, csak úgy érdemes tanítani, ha azokat a közös pontokat keressük, amelyek a történelem hullámain összekötik az eseményeket. A jelenkor számára a varsói felkelés üzenete az, hogy a legkilátástalanabb helyzetben is kell küzdeni. Amiként egy versenyen is. Magam is rengeteg történelmi versenyen indultam – sokat megnyertem, néhányat nem -, és mindegyikre abban a tudatban készültem, hogy a végén több leszek. Többek leszünk azzal, ha összemérjük az erőnket és a tudásunkat másokéval, ezért indulunk ezeken a versenyeken” – nyitotta meg a döntőt az Esernyős Óbudai Kulturális és Sport Nonprofit Kft. Szindbád termében dr. Kiss László polgármester, kiemelve, Óbuda-Békásmegyer a lengyel testvéreinkkel leginkább kapcsolatot ápoló település.
A diákok által filmre vitt, előadásaikba szőtt információinak némelyike még a történelemrajongók, sőt, szakértők számára is újdonságként hatott. „Ti már most sokkal többet tudtok a lengyel történelemről, amit én ennyi idősen tudtam, teljesen le vagyok nyűgözve” – állapította meg, nem kis derültséget keltve Mitrovits Miklós történész, a zsűri egyik tagja, akinek munkáját Wesolowski Korinna, Óbuda-Békásmegyer Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, valamint Winerowicz-Papp Renáta, a Lengyel Köztársaság Budapesti Nagykövetségének szakértője segítette.
„Mi három hétig készítettük a magunk filmjét, az első hét az anyaggyűjtésé, második a forgatásé-helyszínkeresésé és szövegírásé, a harmadik pedig a vágásé volt” – árulta el módszereikről a vetítés előtt a Corvin diákja. Ők a Fiumei úti sírkertben is forgattak, a második világháborús emlékműnél.
A döntő végére az első hely két esélyese között csökkent ugyan a pontkülönbség, csakhogy az állások megfordultak: a budapesti Fazekas gimi helyet cserélt az óbudai Kőrösi Csomával, s az élen végül utóbbi végzett:
- Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium – 134,4 pont
- Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium – 132,6 pont
- Corvin Mátyás Gimnázium – 126,1 pont
- Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium – 124,9 pont
- Miskolci Herman Ottó Gimnázium – 123,2 pont
- Kőbányai Szent László Gimnázium – 118,8 pont
- Óbudai Árpád Gimnázium – 106,2 pont
Mondhatni, kereteztük a versenyt, hiszen a hetedik helyen is óbudai suli végzett. Az eredményhirdetés előtt meghatottan állt a diákok elé Winerowicz-Papp Renáta: „Óriási hatással volt rám, ahogy felkészültetek erre a versenyre. Az egész nagykövetség nevében szeretném ezt megköszönni. Egy ilyen vetélkedő nagyon fel tud villanyozni, hiszen megmutatja, hogy van remény arra, hogy a lengyel-magyar barátságot tovább ápolja a következő generáció és ez óriási érték”.
Bár a lengyelországi utazás fődíjában csak az első három helyezett részesülhet, üres kézzel senki nem távozott: egy-egy ajándékcsomagot valamennyi csapat minden tagja kapott, benne tollal, füzettel, kulaccsal. A nyertesek a tervek szerint ősszel utaznak majd.
Mint a versenyt levezető Molnár Géza szakértő kiemelte: minden egyes tanulót köszönet illet, aki erőt, energiát és időt nem sajnálva felkészült a versenyre, különösen az érettségi küszöbén.
A résztvevőknek és a nyerteseknek innen is gratulálunk! Találkozzunk jövőre is, egy újabb kiváló közösségépítő vetélkedőn – számítunk egymásra, egymásra számíthatunk!