A hirtelen lehullott nagy mennyiségű hó miatt síkossá, csúszásveszélyessé vált utak és járdák tisztítása azonnali reakciót kíván. Mivel még napokig fagypont alatti hőmérséklet, és további havazás is várható, önkormányzatunk minden rendelkezésre álló eszközt bevet a helyzet kezelésére.
Az óriási havazás az egész országban csúszóssá, veszélyessé tette a közutakat, járdákat. Kerületünk vezetése kiemelten fontosnak tartja, hogy részt vegyen a kialakult helyzet kezelésében. Az elmúlt napokban, és azóta is folyamatosan, munkatársaink reggel 6 és este 8 óra között dolgoznak a hó eltakarításán, a járdák hintőanyaggal történő síkosságmentesítésén. A munkát a kerület valamennyi részén, a frekventált járdaszakaszokkal kezdték, és folyamatosan haladnak, hogy a kevésbé forgalmas járdaszakaszokat is megtisztítsák.
A forgalmasabb járdákon, tereken azonnal megkezdődött a hó eltakarítása
Elsőként a közlekedési csomópontokhoz vezető járdák, terek burkolatai, nagyobb egészségügyi intézmények, háziorvosi rendelők körüli járdaszakaszok és azok parkolói kerültek sorra, valamint egy-egy hegyvidéki nem járható útszakasz is, például a Máramaros köz, Folyondár utca úttestje. Be kellett segíteni munkatársainknak az aluljárók lépcsőinek és egy-egy buszmegálló mentesítésébe is, a Főváros kapacitáshiánya miatt.
Csapatunk naponta 37 fővel és egy kistraktorral dolgozik a hó eltakarításán, csütörtökön sikerült még egy kistraktort és egy járda takarításra való hómarót munkába állítani. A síkosságmentesítésre 4 tonna zeolitot, és 4 tonna kalcium-kloridot használtunk fel. Problémát jelent, hogy a hintőanyag országosan elfogyott, munkatársainknak sikerült még beszerezni 3 tonna kalcium-kloridot, ami pénteken meg is érkezett.
Minden segítség jól jön ilyen helyzetekben, ezért toboroztunk önkénteseket: ennek köszönhetően 26 fő diák (Varga Szakgimnázium) és 10 fő a lakosság részéről beszállt a hóeltakarításba. Ezúton is köszönjük mindenkinek a segítséget!
Az ingatlantulajdonosok, és a társasházak közös képviseletei kötelesek ingatlanjaik előtt a járdaszakaszokat megtisztítani. Sajnos, sok esetben ez nem történik meg. Annak érdekében, hogy ezt a feladatot megkönnyítsük, önkormányzatunk Burján Ferenc alpolgármester kezdeményezésére felajánlott térítésmentesen 350 zsák (három és fél tonna) kalcium-kloridot, amelyet az országos hiány ellenére sikerült beszerezni. Erre társasházak közös képviseletei adhattak le regisztrációt – a várakozásnak megfelelően rendkívül gyorsan gazdára talált a három raklap hintőanyag.
A kalcium-klorid korszerű, hatékony ellenszere a hó, jég miatt kialakult csúszósságnak. Ez a környezetkímélő skandináv találmány mínusz 42 fokig fagyálló, nem maró, nem káros a növényzetre, talajvízre. Használata zeolittal, vagy homokkal kombinálva tartósabb csúszásmentességet biztosít.
A lakosságot Dr. Kiss László polgármester is ösztönzi felajánlásával a segítségnyújtásra a hóhelyzet mihamarabbi rendezésében: 5000 forintos vásárlási utalvány jár azoknak a kerületieknek, akik a saját ingatlanukhoz tartozó járda tisztításán kívül más területeken is segítenek havat eltakarítani, majd munkájuk eredményét (videó vagy fénykép) felöltik valamely közösségi oldalra (Facebook, Insta, TikTok, Youtube) az #obudamegoldja hashtaggel és a linket elküldik a pmtitkarsag@obuda.hu emailcímre.







