Ötven fölött is nyitottan és kíváncsian – A Milton Friedman Egyetem Szenior Akadémia ünnepélyes megnyitóján jártunk

Hírek
Közzétéve:

Tanulni sohasem késő. A Milton Friedman Egyetem Szenior Akadémiájának küldetése, hogy a tételmondat megvalósulását elősegítse, hiszen kurzusaik kialakításakor speciálisan az 50 év feletti korosztályt kívánják támogatni és bátorítani, hogy aktív életet éljenek, és törekedjenek az élethosszig tartó tanulásra. Barátságos és támogató környezetben kínálnak képzéseket, az aktuális igényekhez igazodó tantervet biztosítanak az 50 év feletti hallgatóknak.

Mindezt azért tartják nagyon fontosnak, mert a rendszerszintű tanulás mentálisan, fizikailag is aktívan tart. Különösen fontos ez korunk hipergyors technológiai fejlődése mellett. Az új ismeretek nemcsak frissen tartják az elmét és a memóriát, de új képességek elsajátítására is ösztönöznek, ezzel növelve a hallgatók magabiztosságát és önbizalmát.

Természetesen az sem elhanyagolható előnye a képzéseknek, hogy korosztályi, támogató közegben szerezhetnek tudást és köthetnek akár új barátságokat is.

Az őszi félév ünnepélyes megnyitóján dr. Kiss László polgármester kiemelte, mennyire tiszteletreméltónak tartja a megjelent hallgatókat és az akadémia képzéseire jelentkezőket. Mint mondta, a szenior korosztály már sokat letett az asztalra, mégis él bennük a vágy, hogy még több tudást szerezzenek. „Ez belső igény, és a lehető legjobb módja a belső tökéletesség elérésének.”

Dr. Gere Ádám, a Milton Friedman Egyetem vezérigazgatója ünnepi beszédében szintén méltatta az akadémia képzéseire jelentkezőket és a bennük élő kíváncsiságot, amely, mint mondta, ameddig megmarad, addig biztosan jó lesz az emberiségnek, a közösségnek.

Az őszi kurzuson az érdeklődők korosztályukra specializált előadások és a tanfolyamok széles skálájából válogathatnak a technológiától az egészségügyig, a kultúrától a kreatív művészetig.

Az előadások teljes listáját itt találhatják.

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság