Pályázatot hirdet az önkormányzat a Kossuth Lajos üdülőpart felújítására és bérbevételére

Hírek
Közzétéve:

A Kossuth Lajos üdülőparti üdülőépület és a hozzátartozó – sportolásra, szabadidő kulturált eltöltésére és családi programokra kiválóan alkalmas – telek az Óbuda-Békásmegyeri Önkormányzat tulajdona. Éppen az ingatlan kiváló adottságai miatt, korábban az önkormányzat maga tervezte annak újraélesztését, de erre forráshiány miatt nem kerülhetett sor, így pályázatot írt ki bérbeadására.

Szabadtéri és vízi sportok – jó közlekedés mellett

A pályázatnak itt csupán a rövid ismertetésére szorítkozunk, hiszen azt a kiírás részletesen, a jogszabályoknak megfelelően tartalmazza. Így inkább új szempontokat mutatunk meg, hogy az érdeklődőknek segítsünk a döntésben. A nyílt, két fordulós pályázaton természetes személyek és átlátható szervezetek egyaránt részt vehetnek, a leendő bérlő fővállalásának kell lennie, hogy sport- és szabadidős célokra hasznosítja a Kossuth Lajos üdülőpartot.

Az üdülőpart a Római-parti városrészen fekszik, kényelmesen megközelíthető autóval, kerékpárral és közösségi közlekedéssel egyaránt, a szentendrei HÉV, autóbuszok, sőt, még vasút vonalán is elérhető. A telek – mely természetesen előre egyeztetett időpontban megtekinthető – ugyan összközműves, de mind a rajta álló épületek, mind maga a kert igen elhanyagolt, régóta nem használt. Minderre azonban nem korlátként, hanem lehetőségként érdemes tekinteni.

Csónakház – történelmi emlékhely tövében

A főépület az 1930-as években épült, a kor építészeti divatjának megfelelően lapos tetős, kétszintes. Korábbi használója csónakházat és fedett étteremet alakított ki benne, toldaléképületében pedig – többek között – a konyha üzemelt.

A Kossuth Lajos üdülőpart másik épülete több szempontból is figyelemre méltó. Magja a Kissingi Pusztatemplom romja, mely műemléki védettségű, nevét onnan kapta, hogy a XIII. században egy Kissing nevű faluhoz tartozott. Szomorú tény, hogy még egy emléktábla sem őrzi e történelmi múltat. Szép feladat és vendégcsalogató lehetőség ennek pótlása. Ahogyan e két épület, úgy a telken kialakított két medence is teljes felújításra szorul.

Üdülő, tábor, kemping – szórakozási lehetőséggel

És akkor most tekintsünk a jelenre: a Kossuth Lajos üdülőpart zöld, családi házas övezetben és újonnan épült lakóparkok közelében fekszik. Az ideköltözőket nyilván a helyi sajátságok csábították ide, a szentendrei Duna-ág közelsége, a part részbeni érintetlensége, a fás környezet és nem utolsósorban az, hogy a környéken bárhol régészeti lelőhelybe botolhatnak…

Ahogyan az ideköltözők, úgy az ide kirándulók számára vonzóvá tehetik az üdülőpartot az itt kialakított sportolásra, rekreációra alkalmas intézmények, jelentős zöldterületű környezetükkel. Mindezek megvalósítsára egyébként építéshatósági előírások is köteleznek minket.

Csupán néhány példa a lehetőségekre, mi alakítható ki a Kossuth-parton: üdülőépület mellett kereskedelmi szálláshelyek, tábor, de még kemping is. S mivel a Duna-parton vagyunk, a csónakház nem szüntethető meg, de további vízi sport-létesítményekkel és azokat karbantartó műhellyel kiegészíthető. Ahogyan minden más, kulturális, oktatási, művelődési, szórakoztatási célú, de akár egészségügyi ötletmegvalósítással is.

Hasznos információk:

  • Nem csupán a teljes ingatlan, hanem annak csak egy részének bérlésére is lehetséges pályázni.
  • A pályázat első fordulójára a jelentkezési határidő: 2020. július 31. 12 óra.
  • A pályázattal kapcsolatosan további tájékoztatást az Értékesítési, Helyiség- és Telekhasznosítási Osztály a +36 1 430 3472 és a +36 1 430 3463 telefonszámain lehet kapni.

 

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság

Kapcsolódó bejegyzések

Hírek
Közzétéve:

Dr. Kiss László: indul a bicskei gyermekotthon-ügy kivizsgálása

Hírek Zöld iroda
Közzétéve:

Kedvezményes szilva- és bioalmalekvár akciót indítunk

Hírek
Közzétéve:

A világ legóbudaibb szeglete – Miben első a harmadik?