Pénteken megnyitjuk a Római-parti Plázst!– Június 29. nemzetközi Duna-nap

Hírek Zöld iroda
Közzétéve:

A nemzetközi Duna-nap célja, hogy felhívja a figyelmünket a tíz nemzet által naponta használt és gyakran kihasznált folyót fenyegető veszélyekre, megóvásának jelentőségére. Így igen büszkék lehetünk arra, hogy Óbuda-Békásmegyer üzemeltetheti a főváros egyetlen ingyenes dunai fürdőhelyét: június 30-án bulival nyitjuk meg a Római-parti Plázst!

Tizenhárom Duna menti ország rendezi meg június 29-én a nemzetközi Duna-napot. Számos rendezvénnyel ünneplik ezen a napon Európa nagy folyóját a Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig.

Itt, a harmadik kerületben különös örömmel emlékezünk meg a Duna napjáról, hiszen nemcsak városrészünk történelemét formálta, hanem ma is mindennapjaink fontos része, megőrzendő kincse. Ennek felelősségét átérezve többek között Óbuda-Békásmegyer lakóinak önkéntes munkájával összefogva rendszeresen teszünk közösen a Duna és partja tisztántartásáért.

És szintén a nemzetközi ünnepnaphoz kapcsolódóan jelenthetjük be, hogy az idei esztendőben immár a harmadik nyáron nyitjuk meg a Római-parti Plázst. A főváros egyetlen ingyenes dunai fürdő helyének megnyitására szeretettel várunk mindenkit június 30-án, pénteken 19 órakor a Római-parton!

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság