Benyóné dr. Mojzsis Dóra régész, muzeológus vezetésével Óbuda középkori templomainak nyomába eredtünk, korabeli versek és dalok kíséretében. Helytörténeti sétánk apropója, hogy az Óbudai Anziksz legfrissebb száma többek között a kerület vallási közösségeinek egykori és mai hitéletét mutatja be.
„Óbuda, a 2000 éves város a városban évszázadokat átívelő múltjának fontos lenyomatai az egyházi épületek. Már az ókorban, a kereszténység megszületésének idején épült itt kápolna, majd az Árpád-kor, a gótika és a barokk korszak is ránk hagyta kisebb-nagyobb, ma is álló, romjaiban megtekinthető vagy esetleg már csak a talpunk alatt megtalálható templomait” ‒ írja Benyóné dr. Mojzsis Dóra, az Óbudai Múzeum munkatársa kulturális magazinunk legfrissebb számában, a kerület régi templomait bemutató cikkében.
Templomok a talpunk alatt
„Óbuda középkori történelme kicsit mostohagyerek például az aquincumi emlékek bemutatásához képest. Ennek legfőbb oka, hogy a római korból számtalan emlék, romterület került elő és látható ‒ kezdte a történetmesélést Benyóné dr. Mojzsis Dóra. ‒ A középkor ebből a szempontból sokkal rosszabbul járt, hiszen a tatárok és a törökök pusztításainak, illetve később az újra benépesülő település építkezéseinek áldozatul esett a város javainak, elsősorban az épületeinek nagy része.”
Pedig van mire figyelnünk, lenne mire büszkének lennünk ebből a korból is! Igaz mindez nagyrészt nincs a szemünk előtt, hanem, ahogyan múzeumunk kiállításának ‒ amelyet a séta egyik állomásaként meg is tekintettünk ‒ a címe: „Templomok a talpunk alatt” hirdeti, a szó szoros értelmében a talpunk alatt, azaz a felszín alatt fekszenek a középkori Óbuda gazdag emlékei.
A mecénás királyné munkásságának emlékei
Óbuda városa évszázadokon át önálló, fejedelmi, királyi, majd királynéi központ volt. Utóbbi különösen jelentős, hiszen ehhez az időszakhoz köthető az utókor által Óbuda mecénásaként is tisztelhető Piast Erzsébet királynénak, Nagy Lajos király édesanyjának a regnálása.
Ehhez a korszakhoz kapcsolódnak a Szűz Mária templom alapfal-maradványai az Óbudai Múzeum Pincegalériájában, az említett kiállításon és a klarissza kolostor romjai a Mókus utcában, amelyeket szintén megtekintettünk. A klarissza apácák kolostorát szintén Piast Erzsébet királyné alapította XIV. században.
Dallamok és versek a középkorból
Református templomunk több szempontból is különleges, amellett, hogy Budapest legrégebbi református temploma, a királyi-királynéi vár alapfalaira épült. Sétánkon a parókia pincéjében megtekintettük a vár kápolnájának a részleteit.
Köszönjük a Balázs Lajos-díjas régész-muzeológusnak, hogy egy séta keretében, személyesen is elmesélt nekünk sok izgalmas történetet Óbuda középkori történelmét gazdagító egyházi épületekről vagy éppen romokról. A korabeli hangulat felidézését középkori dallamok és versek előadása ‒ Nagy Gergő fidulajátéka és Kemény Vagyim, az Óbudai Anziksz főszerkesztőjének Walther von der Vogelweide középkori német költő alkotásainak felolvasása ‒ tette teljessé.