Rongálások az új parkban

Hírek
Közzétéve:

Tavaly nyáron készült el az új közösségi park a Heltai tér mellett. Rengeteg pozitív visszajelzés érkezett a megújult térrel kapcsolatban, melyeket nagy örömmel fogadott az önkormányzat. Az örömhöz azonban bosszúság is társul, ugyanis alig nyolc hónap alatt a vandálok több berendezési tárgyat is tönkretettek a területen.

Mivel a szemetesek egy része is a rongálás áldozatául esett, emellett pedig visszatérő problémát okoz a körülöttük eldobált szemét, ezért az önkormányzat kérésére az üzemeltető kiemelten foglalkozik a terület tisztán tartásával. A lakosság kérésére a tér egy további kutyapiszok-gyűjtővel gyarapodott, így már két speciális kuka áll a gazdik rendelkezésére – csakhogy sajnos időközben eltűntek a szemetesek fedelei, melyeken a kutya-ikon volt látható. Ennek következtében kommunális hulladék is kerül a tárolókba, ami megnehezíti a hulladékkezelést. A kerti kutak is megrongálódtak, a csaptelepek már a kihelyezés utáni hónapokban javításra szorultak. Szintén súlyos károkat szenvedett a Füst Milán utcai társasházakhoz közel eső ösvény díszvilágítása, több lámpatestet kidöntöttek, üvegborításuk eltörött. A felsorolt problémák rongálásnak minősülnek, nem lehet garanciális hibaként kezelni azokat, ezért a javítások a kerület költségvetését fogják terhelni.

Az önkormányzat keresi a lehetőséget a hosszútávú megoldásokra, de annak érdekében, hogy a felújított tér funkcióit még sokáig élvezhessük, a lakosságnak nagyobb figyelmet kell szentelnie közös értékeink megóvására, környezetünk tisztaságára. Természetesen köszönet illeti mindazok hozzáállását, akik eddig is kulturáltan használták a nemrég átadott parkot.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság