Czibere Károly az EMMI szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára a III. kerületi Százszorszép Óvodában ismertette az ingyenes gyermekétkeztetés 2016-tól érvényes változásait. Elmondta, hogy az önkormányzatok eddig pályázati úton tudtak részt venni az ingyenes étkeztetésben, amelyben az idén nyáron 142 ezer gyermek részesülhetett.
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata évek óta elkötelezett a gyermekek és gyermekes családok támogatásában, valamint a gyermekéhezés megelőzésében, ill. megszüntetésében. A családokat, gyermekeket többféleképpen támogatja annak érdekében, hogy az étkezésük biztosítva legyen az év minden napján. Ennek egyik kézzelfogható intézkedése, hogy Bús Balázs kezdeményezésére 2013-tól a rászoruló gyermekek nem csak a nyári szünetben, hanem valamennyi iskolai szünetben reggelihez és meleg ebédhez jutnak, melyet helyben fogyasztva vagy elvitelre is kérhetnek. Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata ezt részben saját erőből, részben az állam által biztosított pályázati forrásból finanszírozta. Az Összefogás Óbudáért Egyesület 2013 márciusában indította útjára a „Rászoruló gyermekek reggeliztetése” programját azzal a céllal, hogy Óbuda-Békásmegyeren egyetlen gyermeknek se kelljen éhesen, korgó gyomorral beülni az iskolapadba. Minden reggel 5.30-8.00 óráig, a kerületben összesen 3 helyszínen kaphatnak az önkormányzat támogatásával (az Összefogás Óbudáért Egyesület és a Bosco Szent János Alapítvány segítségével) ingyen reggelit a rászoruló gyermekek/családok.
Jövő évtől – a tervek szerint – az önkormányzatoknak már kötelező lesz erről gondoskodniuk nemcsak nyáron, hanem minden iskolai szünetben. Ennek költségeit az állam teljes egészében állja, ezért az idei 3 milliárd forint után jövőre 4,5 milliárdot fordít erre a költségvetésből, ami 50 százalékos emelést jelent – hangsúlyozta az államtitkár. Czibere Károly közölte, a szülőnek kell kérelmeznie a szünidei étkezést, majd a jegyző állapítja meg a rászorultságot. Kiemelte, nemcsak azok a rászoruló gyerekek részesülhetnek a szünidei ingyenes étkezésben, akik bölcsődébe vagy óvodába járnak, hanem azok is, akiket még nem írattak be.
Czibere Károly a helyszínről szólva elmondta, a III. kerület régóta sokat tesz a gyermekétkeztetés területén, utalva ezzel arra, hogy a kerületben már 2013 óta minden iskolai szünetben reggelihez és meleg ebédhez jutnak a rászoruló gyerekek.