Számos parkolót foglalnak el a üzemképtelen autók

Hírek
Közzétéve:

A szabad parkolóhely nagy kincs Budapesten, nincs ez másképpen kerületünkben sem. Lakossági bejelentések alapján és körzeti megbízotti tevékenységet ellátó közterület-felügyelők észlelése alapján nagy számban találhatóak olyan járművek a kerület parkolóiban elhelyezve, amelyek műszaki állapotuknál fogva nem vehetnek részt a közúti forgalomban.

A közterület-felügyelet a kerület közigazgatási területén hónapok óta végzi az üzemképtelen gépjárművek felderítését. Az akció célja, hogy megtisztítsák a roncs gépjárművektől az utcákat, melynek következtében több száz parkolóhely szabadulhat fel az autósok számára, ezzel is elősegítve a közlekedésben résztvevők szabályos parkolását. Az elmúlt hat hónapban 432 darab üzemképtelen állapotú gépjárművet derítettek fel a kerületben, ebből 60 darab már elszállításra került.

A vonatkozó jogszabály kimondja: Azt a hatósági jelzéssel nem rendelkező járművet, amely a közúti forgalomban csak ilyen jelzéssel vehet részt, főútvonalon tilos tárolni, mellékútvonalon pedig közterület-használati engedély nélkül legfeljebb 10 napig szabad tárolni. Nemcsak azok az autók számítanak üzemképtelennek, amelyekről hiányzik a rendszám, hanem azok is, amelyeknek lejárt a vizsgájuk, olyan súlyos sérülésük van, hogy nem tudnak részt venni a forgalomban, vagy a közbiztonságra, közlekedésbiztonságra veszélyt jelentenek. Azon járműveket, amelyek nem felelnek meg a fenti rendelkezéseknek, a közterület-felügyelet a tulajdonos költségére eltávolíthatja.

Ez egy hosszú folyamat eredményeképpen valósul meg, a vonatkozó szabályokat és határidőket minden esetben be kell tartani.

Üzemképtelen jármű észlelése esetén először a szélvédőre helyezett tájékoztatón szólítják fel a tulajdonost, hogy gépjárművét távolítsa el a közterületről. Az emberi leleményesség határtalanságát bizonyítja, hogy sokszor fordul elő olyan eset, amikor a tulajdonos havonta odébb tolja roncsautóját az utcán, hogy ne lehessen elszállítani. Ez sem jelent hosszú távon megoldást, hiszen attól függetlenül, hogy helyváltoztatás történik, a lényegen nem változtat: továbbra is a közterületen foglalja a helyet.

Amennyiben a jármű a 30. napot követően is a közterületen van, az elszállítást megrendelik egy közreműködő szervezettől, akik egyeztetett időpontban végrehajtják azt – mindezt jegyzőkönyv felvétele és fotó dokumentáció készítése kíséri.

A jármű üzemben tartóját vagy tulajdonosát postai úton értesíti a felügyelet az elszállításról, az intézkedés költségeiről, és felszólítják a jármű haladéktalan átvételére. A jármű elhelyezéséről, elszállításáról a tulajdonos a közterület-felügyelet honlapján is tájékozódhatnak. Ezen felül az elszállítás helye szerint illetékes rendőrhatóságot is minden esetben értesítik az elszállítással egyidejűleg.

A jármű tulajdonosának kilétét a rendszám alapján állapítják meg, amennyiben a járművön nincs rendszám, ez esetben a gépjármű alvázszáma vagy a szélvédőn esetlegesen elhelyezett regisztrációs matrica alapján keresik ki a nyilvántartásból. A külföldi rendszámú vagy hatósági jelzés nélküli külföldi államjelzésű jármű elszállításáról értesítik a vám- és pénzügyőrség elszállítás helye szerint illetékes szervét is.

A jármű kiváltása a szállítási és tárolási díjnak a Közterület-felügyelet központjában munkaidőben történő kifizetése után lehetséges. A járművet a Budapest X. kerület Harmat utca 224. alatti telephelyről munkanapon 8:30-17:00 óra között lehet átvenni, melyhez a díj befizetését és az átvételre való jogosultságot igazolni kell.

Amennyiben a tulajdonos személye nem állapítható meg vagy a felszólítás ellenére sem jelentkezik, akkor a jármű hat hónap tárolást követően értékesíthető, vagy amennyiben az értékesítés nem sikerül, megsemmisíthető. Az értékesítésből illetve megsemmisítésből származó bevétel terhére az intézkedéssel kapcsolatban felmerült költségek kiegyenlítésre kerülnek. Az esetlegesen fennmaradó összeget elkülönített számlán, hat hónapig kell megőrizni, ami a jármű tulajdonosát illeti meg. A tapasztalat szerint az értékesebb járművek esetén rövid időn belül jelentkezik a tulajdonos vagy üzemben tartó az elszállított gépjárműért, míg a rendszám nélküli roncsok esetében az esetleges értékesítés során befolyt összeg a szállítási és tárolási költséget sem fedezi.

Amint az a fent leírtakból is látszik, hosszú időt vesz igénybe egy-egy roncsautó eltávolítása a közterületről, sok száz darab esetében ez hatványozottan jelentkezik. A felügyelők munkáját nagymértékben segíti, ha a tulajdonosok használaton kívüli üzemképtelen gépjárművüket zárt telephelyen tárolják, nem a közterületen. Nagyon sok utánajárás és nem utolsó sorban költség megtakarítható ezáltal.

A cél mindenképpen közös: tisztítsuk meg kerületünket az esztétikailag zavaró látványt nyújtó roncsoktól és szabadítsunk fel használható parkolóhelyeket a kerület lakói számára.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság