Minden évben február 25-én emlékezünk meg a kommunista diktatúrák ártatlan áldozatairól. Felidézve, hogy 1947-ben Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt akkori főtitkárát e napon tartóztatták le és hurcolták a Szovjetunióba.
A kisgazda politikus nyolc évet töltött fogságban, először a Gulagon, majd 1951. szeptember 25-től az Állambiztonsági Minisztérium moszkvai központi börtönében. Letartóztatása és fogva tartása az első lépése volt a kommunista párt azon törekvésének, hogy mindenkit kiiktasson, aki nem ért egyet, így haladva a totális egypárti diktatúra kiépítése felé.
Az emléknapon nemcsak a magyarországi vétlenek emléke előtt hajtunk fejet, hanem – a becsült adatok szerint – annak a százmillió embernek a mártíriumsága előtt is, akik áldozataivá váltak valamely kommunista diktatúrának. És azok sorsát is felidézzük, akik személyesen vagy szertetteik révén szenvedtek a terrortól és az elnyomástól, történészek szerint nincs olyan magyar család, amelyet valamilyen módon ne sújtott volna a diktatúra.
Mi itt, Óbuda-Békásmegyeren szintén kötelességünknek érezzük, hogy a tények ismeretét e sötét korról továbbadjuk az utánunk jövő nemzedékeknek is. A harmadik kerületi Árpád fejedelem útja és a Lajos utca közötti parkban álló, A szovjet megszállás áldozatainak emlékműve arra figyelmeztet minket, hogy meg kell emlékeznünk a bebörtönzött, kényszermunkára hurcolt, megkínzott, megbélyegzett, üldözött, kirekesztett embertársainkról és családtagjaikról.
És megkerülhetetlen, hogy ennek a tudásnak és ezeknek az emlékeknek a birtokában rátekintsünk jelenünkre, a minket körülvevő világra, mert, ahogyan a Gulágot megjárt, irodalmi Nobel-díjas orosz író Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin írja egy helyütt:
„A korlátolt emberek kezébe adott korlátlan hatalom mindig kegyetlenségre vezet.”
