Az új tanév beköszönte általában számos kihívással jár a szülők és a gyermekekkel dolgozó felnőttek számára is, kapóra jöhet hát az Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat és a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány együttműködésében ismét, ezúttal szeptember 20-án 14 és 17 óra között megrendezendő ingyenes online jogsegély és gyermekjogi tanácsadás.
A helyi gyermekvédelmi rendszer megerősítését célzó közös munka keretein belül a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egész évben segít a harmadik kerületi lakosoknak és az itt dolgozó szakembereknek, a tapasztalatok szerint azonban ebben az időszakban különösen sokan keresnek választ olyan dilemmákra, amelyekkel egyedül nem boldogulnak. Ennek megfelelően a beilleszkedéstől az intézményi ügyeken át a családi, családjogi, bántalmazással kapcsolatos kérdések mind-mind témái lehetnek egy ilyen fogadóórának.
Szülők, szakemberek, gyerekekkel foglalkozó vagy dolgozó felnőttek jelentkezését egyaránt várjuk, mert hisszük: az ilyen alkalmak segítenek abban, hogy a gyermekek biztonságát, védelmét érintő kérdésekben az érintettek minél tájékozottabbak legyenek, és minél hatékonyabb, összehangoltabb munkát tudjanak végezni.
Keressenek bátran minket, hiszen a célunk közös: kiállni a gyerekek biztonságáért, és fellépni a gyermekbántalmazás minden formája ellen.
Az ingyenes jogsegély további 2023-as időpontjai:
október 18., 14:00–17:00 óra
november 15., 14:00–17:00 óra
december 13., 14:00–17:00 óra
Tudnivalók a tanácsadásról:
Mindig havonta egy alkalommal tartjuk, és mindig háromórás.
- Jogász és pszichológus van jelen – muszáj ugyanakkor hangsúlyozni, hogy ők gyermekjogi, gyermekvédelmi kérdésekben állnak rendelkezésre ennek az együttműködésnek a keretében, más típusú problémával, panasszal ezeken az alkalmakon nem tudnak hozzájuk fordulni az érdeklődők.
- A tanácsadásra mindenkit szeretettel várunk, szakembereket, laikusokat egyaránt. Várjuk mindenki jelentkezését, akinek kérdése, problémája van gyermekvédelmi, gyermekjogi kérdésekben.
- Van mód arra, hogy többen kezdeményezzenek beszélgetést (ha többen ugyanazokat a kérdéseket, problémákat szeretnék felvetni), ezt, kérjük, minden esetben jelezzék előre az e-mailben. Ideális, ha ötnél többen nem jelentkeznek egyszerre, hogy valóban hasznos tudjon lenni a beszélgetés.
ITT tudnak regisztrálni.
A tanácsadáson a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány jogásza és pszichológusa vesz részt, csatlakozni ezen a linken lehet:
Minden ügyre, esetre 40 perc jut. Tehát ez alatt az idő alatt a jogász és a pszichológus kizárólag az adott kérdésre és problémára koncentrál.
Tartsanak velünk, kérdezzenek bátran, forduljanak bizalommal az alapítvány munkatársaihoz. Köszönjük, hogy Ön is támogatja a munkánkat, és együtt tudunk kiállni a gyerekek biztonságáért, valamint közösen lépünk fel a gyermekbántalmazás minden formája ellen.
Az alapítvány NEMECSEK Programja.
Együttműködésünk a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvánnyal.