„Szívügyem a helyi közösségem szolgálata”

Hírek
Közzétéve:
Szabó Tímea LMP országgyûlési képviselõ 2011.12.28. Fotó: Móricz Simon

1976-ban született Budapesten. Negyedik generációs óbudai, családjával ma is itt él. Óbudán végezte az általános iskolát és a gimnáziumot, később pedig a Szegedi Tudományegyetemen szerzett diplomát. Egy ideig az amerikai Harvard Egyetem jogi karán tanult, ahol nemzetközi konfliktus-megelőzési stratégiákat is kutatott. Öt évig újságíróként brit és amerikai lapoknak tudósított Magyarország jelentősebb gazdasági és politikai eseményeiről. Ezt követően Afganisztánban az ENSZ missziójával együtt segédkezett az ország újjáépítésében. 2010 óta országgyűlési képviselő, 2014 óta Karácsony Gergellyel közösen vezeti a Párbeszéd pártot. Parlamenti munkája során 2010-től frakcióvezető-helyettes és az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának alelnöke volt, emellett 2013-ig tagja az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESz) és az Európa Tanács delegációjának is. 2014-től a népjóléti bizottság tagja. Országgyűlési képviselőként sikerült megakadályoznia a sérült gyerekeket segítő Pető Intézet bezárását, és azt, hogy a Pető ingatlanjai befektetők martalékává váljon. Parlamenti munkája mellett több hónapig beállt önkéntes ápolónak, hogy első kézből ismerje meg az egészségügyi dolgozók problémáit, és azóta is rendszeresen segíti munkájukat.
– Mit üzen az Önt megválasztó kerületi polgároknak?
– Először is nagyon köszönöm az óbudaiak elsöprő bizalmát és szavazatát! Mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy megszolgáljam ezt a bizalmat. Óbuda-Békásmegyer képviselőjeként ugyanazzal az odaadással és elszántsággal folytatom a küzdelmet az itt élők mindennapjainak javításáért, mint ahogyan azt országos ügyekben is teszem. Született óbudaiként szívügyem a helyi közösségem szolgálata.
– Milyen együttműködésre számít az önkormányzat vezetésével?
– Bús Balázs polgármester munkáját tisztelem, vele és az önkormányzattal is gördülékeny együttműködésre számítok. Országos szinten ugyan nagyon különböznek az elképzeléseink, de meggyőződésem, hogy a kerületben azonosak a céljaink: az Óbudán élők jóléte és elégedettsége.„

Óbuda újság

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság

Kapcsolódó bejegyzések

Hírek
Közzétéve:

Fogadj örökbe egy muskátlit!

Hírek
Közzétéve:

Péntektől mérséklik, de marad a hőségriasztás – Továbbra is fokozottan figyeljünk egymásra!

Hírek
Közzétéve:

Hamarosan kezdik éles üzemüket az új sebességmérők