Takarókat, pelenkacsomagokat, tisztálkodószereket vásároltunk a földrengés áldozatainak támogatására ‒ Az adományok már úton vannak Törökország felé

Hírek Aktuális
Közzétéve:

A Törökországot és Szíriát sújtó földrengés nyomán otthonukat elvesztő családokat megsegítő akcióhoz csatlakozott a kerületi Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium. Önkormányzatunk adományok vásárlásával járult hozzá a kezdeményezéshez.

Már 34 ezer fölé emelkedett a Törökországot és Szíriát sújtó földrengések halálos áldozatainak száma. A február 6-án bekövetkezett természeti katasztrófa és azt követő, tömegeket érintő tragédia a gyász mellett a szolidaritás érzését is felébresztette. Mindannyian keressük, a lehetőségeinkhez mérten hogyan nyújthatnánk a leghasznosabb támogatást a mérhetetlen veszteségeket átélő embereknek, családoknak.

Így Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat őszinte elismeréssel vette a hírt, amely szerint a harmadik kerületi Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium szintén bekapcsolódik a törökországi szerencsétlenség károsultjainak megsegítésébe. És önkormányzatunk természetesen nagy örömmel csatlakozott is gimnáziumunk adománygyűjtő kezdeményezéséhez.

Olyan tárgyi adományokat vásároltunk, amelyekre Törökország budapesti nagykövetségének tájékoztatása szerint a legnagyobb szükség van most az érintett régiókban. Ennek megfelelően a csomagokba, amelyeket átadtunk a gimnázium képviselőinek, meleg takarók, pelenkák több méretben és tisztálkodószerek kerültek.

Információink szerint a Magyarországon gyűjtött adományok légi és közúti szállítása már meg is kezdődött hazánkból Törökország felé. Reméljük, valamelyest hozzájárulhatunk a katasztrófa áldozatainak mindennapjait könnyebbé tenni.

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat és dr. Kiss László polgármester különösen elkötelezett a törökországi földrengések érintettjeinek támogatásában, hiszen török testvérvárosunk Büyükçekmece, melynek delegációját éppen a tragédiát közvetlenül megelőző napokban láttuk vendégül Budapesten. A török önkormányzat munkatársai jelenleg is a helyszínen segítik a mentést.

Az egyeztetésen a két polgármester, dr. Kiss László és dr. Hasan Akgün többek között megállapodott testvériskolai csereprogramokról és közös kulturális vetélkedők, sportcsereprogramok szervezéséről. Ennek keretében a harmadik kerületi Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium és egy büyükçekmecei gimnázium között elkezdődött a testvériskolai kapcsolat kialakítása.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság

Kapcsolódó bejegyzések

Hírek
Közzétéve:

A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány is jelen lesz az Advent Óbudán eseményein

Hírek
Közzétéve:

Folytatódik kerületünkben a szúnyoggyérítés

Hírek
Közzétéve:

Advent Óbudán 2024 – Vásárosok jelentkezését várjuk!