A „Meet the scientist” elnevezésű program célja tanévenként országszerte több középiskolában a műszaki és természettudományok, illetve az amerikai tanulmányi lehetőségek népszerűsítése a magyar diákok körében, tudósok, tanárok közreműködésével.
Az idén a programsorozat nyitórendezvényére sajtótájékoztatóval egybekötve az óbudai Bláthy Ottó Titusz Informatikai Szakközépiskolában került sor, melyen az önkormányzat nevében Kelemen Viktória alpolgármester köszöntötte a résztvevőket. A program nem ismeretlen a kerületi intézmények körében, 2011-ben az Árpád Gimnázium csatlakozott a lehetőséghez.
A programsorozatban a diákok érdekes előadásokon, és kísérleteken keresztül mélyülhetnek el a természettudományok rejtelmeiben. A nyitó napon Dr. Érdi Bálint csillagász, és a Csodák Palotája képviselője voltak a vendégek.

