„Kisütött a késő őszi nap sugára,
Az aradi vártömlöcnek ablakára.
Nézi azt a tizenhárom magyar vitéz,
Ki a magyar szabadságért meghalni kész.”
(Együd Árpád néprajzi gyűjtése a Somogy megyei Büssü községből)
A megtorlás valamennyi áldozatát gyászoljuk
Az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc krónikája 1849. augusztus 13-án Világosnál, amikor az orosz cári haderő előtt letettük a fegyvert, nem ért véget. Folytatódott a résztvevők személyes tragédiáiban: kinek a kivégző osztag előtt, kinek évtizedes rabságban, kinek idegen földön, idegen zászlók alatti katonáskodásban.
Október hatodikát nemzeti gyásznapként tartjuk számon, arra emlékezve, hogy 1849. október 6-án végezték ki Aradon a magyar szabadságharc tizenhárom honvédtábornokát, és az akkori Pesten ugyanezen a napon Batthyány Lajost, az első magyar felelős kormány miniszterelnökét. És a szabadságharc leverését követő kegyetlen megtorlás valamennyi áldozatát gyászoljuk e napon.
Batthyány Lajos: kötél helyett „por és golyó”
Batthyányt az olmützi törvényszék augusztus 30-án felsőbb, habsburg utasításra felségárulás vádjával kötél általi halálra és teljes vagyonelkobzásra ítélte. Aradon pedig 1849. szeptember 26-án tizenhárom tábornokot ítéltek halálra felségsértés és lázadás miatt. (Az akasztásnak akkoriban becstelenítő jellege volt, annak előtte csak köztörvényes elítélteknél alkalmazták.)
A börtönként szolgáló hírhedt pesti Újépületben Batthyány Lajos a kivégzés előtti éjjelen egy becsempészett tőrrel nyakon szúrta magát, a legendárium szerint a felesége jutatta a fegyverhez. Ezek után a miniszterelnököt nem lehetett felakasztani, a halálbüntetést „porra és golyóra” változtatták.
Bitófából búcsújáró hely
Aradon ugyancsak október 6-án végezték ki a tizenhárom honvédtábornokot: Aulich Lajost, Damjanich Jánost, Dessewffy Arisztidot, Kiss Ernőt, Knézich Károlyt, Lahner Györgyöt, Lázár Vilmost, Leiningen-Westerburg Károlyt, Nagysándor Józsefet, Poeltenberg Ernőt, Schweidel Józsefet, Török Ignácot és Vécsey Károlyt.
A golyó általi halálra „kegyelmezett” Kisst, Schweidelt, Dessewffyt és Lázárt hajnalban lőtték agyon, a többieket ezután összetákolt bitófákra akasztották fel. Elrettentésül a holttesteket estig az akasztófán hagyták, de ezzel éppen az ellenkező hatást érték el: valóságos búcsújáró hellyé lett az, ahol azóta is leróhatjuk kegyeletünket mindazok emléke előtt, akik a haza szabadságáért életüket áldozták.
