Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata 2011 októberében egy saját szabadidős olimpiai programsorozatot indított útjára, ezzel készülve a III. kerületi lakossággal a 2012-es londoni Olimpiára. Az egyes állomásokon leadott nevezési lapok alapján több, mit ötezren vettek részt a rendezvénysorozaton.
Bús Balázs polgármester sportolóként maga is részt vett több állomáson.Mint elmondta az önkormányzat célja, hogy aktivitásra buzdítson, minél több fiatal sportoljon rendszeresen, és az idősek is csatlakozzanak. A kerületek rangsorában Óbuda-Békásmegyer a sport tekintetében az élmezőnyben van adottságai miatt. Nem véletlen, hogy számos egyesület itt talált otthonra, melyek közül a VASAS röplabdázói országosan is a legjobbak, de a foci és kosárlabda utánpótlás is sikeres. A Duna pedig a vízi sportoknak ad teret. A kerület igyekszik mindent megtenni és segítséget nyújtani, hogy a kerületből még több majdani olimpikon kerüljön ki.
Végül hozzátette, hogy a londoni Olimpiát- látva az óbudai Olimpia szervezését és az elszántságot az indulók részéről-, kicsit másképpen nézi majd, szurkolni fog, hogy a Himnusz többször is szóljon Londonban.
Dr. Csepeli Zsuzsanna, az Óbudai Sport Kft. vezetője kiemelte, hogy az öt állomás a lehető legkevesebb eszközigényű sportágakból állították össze, hogy ez ne lehessen akadálya a részvételnek. Forprofit és nonprofit cégek egyként álltak a rendezvény mögé. Néhány kulisszatitkot is elárult az eseményről. Például azt, hogy a Tour de Óbuda rendezvényen a többség a rövidebb távra jelentkezett, mégis a hosszabb táv céljába érkezett, úgy mint a polgármester is. Továbbá, hogy csak a Futófesztiválon közel 2000 ember rajtolt egyszerre. Külön köszönetet mondott Tóth Tamás paralimpikonnak, Paksi Tímeának és az esemény fővédnökének, Gyurta Dánielnek a támogatásukért, aki az olimpiai felkészülése mellett több állomásra is kilátogatott. Balogh Gábor felkérte Bús Balázs, hogy tegye ezt az eseményt hagyománnyá, mert a kormányzat céljai megegyeznek azokkal a célokkal, amelyeket most a III. kerület megvalósított. Az Olimpia nagyszerűségét nem csak a 4 évenként megrendezett játékok mutatják meg, hanem az egyének személyes példamutatása is.- tette hozzá a miniszterelnöki sporttanácsadó.
Elmondhatom, hogy elképesztő színvonalú volt az esemény, és szerintem sikerült megmozgatni az itt élőket.- mondta Gyurta Dániel. Ha így folytatja a kerület nemcsak a legsportosabb, de a legegészségesebb is lesz.- jegyezte meg a nemrégiben Eb győzelmet aratott világbajnok úszó. Tóth Tamás paralimpikon úgy véli a kerületről az a kép kezd kialakulni, hogy igazi sportos közösség van itt, és jó ebben a városrészben élni. A rendezvény öt helyszínén ingyenes egészségügyi szűréseket végzett a Szent Margit Rendelőintézet. Thomka György igazgató a prevenció fontosságáról beszélt, és személyes példáját felhozva szemléltette, hogy a ” nincs időm sportolni” mondat csak kifogás és önámítás. Elmondta, hogy készülve a Futófesztiválra átlagosan hat órát edzett egy héten. Véleménye szerint 168 órából hatot mindenki ki tud szorítani sportolásra és fáradozását megtérül majd.
Néhányan a közönség soraiban izgatottan várták a sorsolást. A szerencsés óbudai nyertes, Katona Eszter elutazhat a londoni Olimpiára másodmagával. A második díjat, egy két főre szóló wellness hétvégét, Gombosné Juhász Katalin nyerte, a harmadik nyertes Lukács Lilla lett. Az óbudai program lezárásaként az Olimpiára készülő sportolók emlékül ellátták kézjegyükkel az ALÁÍRÓ FAL-at.