Továbbra is népszerű a Nyugdíjasok Óbudai Akadémiája

Hírek
Közzétéve:

Óbuda-Békásmegyer polgármestere ebből az alkalomból köszöntötte a szépkorú diákokat. Elmondta, hogy az óbudaiak közösségébe minden kerületi polgár beletartozik, a csecsemőktől az idősekig, illetve ugyanígy a fogyatékkal élők is. – Mint önkormányzat, mindenkinek lehetőséget biztosítunk, amivel a hátrányban lévők esélyei megnőhetnek, így ugyanolyan hasznos tagjai maradnak, illetve válnak társadalmunknak. Az ezen a területen kifejtett önkormányzati szerepvállalás megmutatkozik elnyert díjainkon keresztül is. Kétszer nyertük el az Idősbarát Önkormányzat díjat, a mai napon pedig átvehettük a Befogadó Magyar Település díját – hangsúlyozta a polgármester. – Nemrég olvastam egy cikket, amelyben John Travolta, az amerikai filmszínész így nyilatkozott: „az öregedő embernek kényszerítenie kell magát arra, hogy új álmokat találjon.” Nos, én köszönöm Önöknek, hogy megteszik ezt az erőfeszítést és részeseivé válnak az itt megvalósuló edukációs programnak.

Bús Balázs beszéde végén a napokban elhunyt Tandori Dezső költő „Egymás” című versét idézve kívánt lelkesedést a tanuláshoz.

Dr. Jászberényi József  felnőttképzési igazgató az ingyenes plenáris előadások (február 21-től május 16-ig minden csütörtökön 14 órai kezdettel a  Kelta utca 2. szám alatt) részletes programját ismertette az évnyitó résztvevőivel.

Dr. Horváth Anikó, az EMMI idősügyi osztályának vezetője előadásában egyebek mellett a szociális biztonság rendszerének elemeiről, a társadalombiztosítási jogszerzés alapjairól, a nyugellátás melletti keresőtevékenység szabályainak változásairól, a kormány mellett működő 12 tagú Idősügyi Tanács feladatairól beszélt. Szólt a szépkorúakat érintő Digitális Jóléti Programról, az Idősbarát Önkormányzat díj odaítélésének feltételeiről, végül az Országos Gyalogló Idősklub Hálózat célkitűzéseit ismertette.

A hazai idős oktatás fellegvárában, a Kelta utcai Milton Friedman Egyetemen február 21-én, „Az aktuális környezetvédelmi problémák Európában” című előadással indult a díjmentes plenáris előadások sora. A március 18-ai héttel kezdődően, 56 fizetős tanfolyammal várják az érdeklődőket. A meghirdetett képzések között már megszokott módon vannak nyelvi kurzusok, egészségügyi, számítástechnikai, művészettörténeti, jogi, tánc és mozgás, jóga tanfolyamok is.

A jelentkezés történhet egyedi tanfolyami beiratkozással (ára 10 ezer forint), de szenior kártyát is kiválthatnak az érdeklődők 15 ezer forintos áron, mellyel négy kurzust látogathat a hallgató. A képzésekre beiratkozni az egyetem pénztárában lehet. (Bővebb információ: jaszberenyij@gmail.com)  

Az ingyenes előadásokról IDE kattintva tájékozódhatnak.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság