A Bécsi út – Váradi utca – Vörösvári út – Ágoston utca által határolt park fejlesztésének ötlete először 2015-ben merült fel, akkor szervezett közösségi tervezést az önkormányzat, az Újirány Csoport bevonásával. Az Újirány tervezői már más projektekben is használták a közösségi tervezés módszerét és sikeres lakossági együttműködések tapasztalatait hozták magukkal. A 10 alkalmas folyamatban részt vettek a park környékén élők, a kerületi városfejlesztő csapat és az Újirány tervezői. A tervezési folyamat végére elkészült egy koncepcióterv, mely tartalmazta a lakosság elképzeléseit és minden új funkciónak helyet adott.

Az új koncepció célja, hogy a funkciók újraszervezésével és kibővítésével több korosztály tudja egyszerre használni a parkot és az praktikusan, a jelenkori igényeknek megfelelően kerüljön kialakításra. Ezért megújulnak a burkolatok, a zöldfelületek, a térelemek is, és új stílusú utcabútorok, ivókutak, szemetesek lesznek kihelyezve.
A közösségi tervezés után a TÉR_KÖZ 2016 pályázat adott lehetőséget a tervek megvalósítására. Óbuda-Békásmegyer 449 millió forintos támogatást szerzett a megvalósításhoz. Az előkészítési munkák után 2018. közepén kezdődhet el a kivitelezés, mely várhatóan 1 évig tart majd.

A kivitelezés részleteit az Óbuda-Békásmegyer Városfejlesztő Nonprofit Kft. által működtetett http://holdudvarpark.blog.hu oldalon is figyelemmel lehet kísérni.
Alaprajzok és látványtervek: http://holdudvarpark.blog.hu/2018/02/21/latvanytervek_967
