2018-ban nyert a kerületi önkormányzat az MLSZ sportpálya felújítási pályázatán, amelynek sajátossága volt, hogy az önkormányzati önerő mellett a pályázat támogatott forrása csak akkor használható fel, ha gazdasági társaságok társasági adójuk megfelelő részét az adott projekt javára, az MLSZ részére ajánlják fel.
Ennek összegyűjtése az első évben nehézséget okozott, ezért Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat az MLSZ jóváhagyásával 2020-ra időzítette a pályázat kivitelezését. 2020-ban az Aquincum Angol–Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola Szülői Munkaközössége segített a pályázati támogatás felhasználásához szükséges társasági adófelajánlások megszerzésében, az önkormányzat képviselő-testülete pedig az adott évi költségvetésben előirányozta a pályázat felhasználásához előírt önkormányzati önerőt.
A fejlesztéshez felhasznált önkormányzati önerő közel 25 millió forint volt, míg az MLSZ-támogatás a társasági adó felajánlásokkal együtt 35,3 millió forintot tett ki.
2020 szeptemberében kezdődött a sportpálya építése az MLSZ lebonyolításában, a műszaki átadásra november végén került sor.
A kivitelezés során kialakítottak egy 22 méter széles, 42 méter hosszú, rekortánburkolatú multifunkciós sportpályát, palánkkal körülvéve, világítással, minden oldalán térköves járdával. A pálya több sportág gyakorlására is lehetőséget ad.
A pálya fenntartására vonatkozóan a kerületi önkormányzat, az Észak-Budapesti Tankerület és az MLSZ között háromoldalú megállapodás jött létre.
A használat első heteit követően az iskola vezetősége jelezte az önkormányzat felé, hogy a terepviszonyokból adódóan a pálya és a lelátó között kialakult egy szűk és balesetveszélyes folyosó, melyet védelem nélkül közelíthetnek meg a gyerekek. Ezért annak érdekében, hogy a gyerekek sérülése elkerülhető legyen, egy teljesen új kerítésrendszer került a sportpálya, valamint a lelátó köré idén év elején. Emellett a sportpálya és a futópálya közötti zöldterületet is rendezték, így idén tavasztól már teljes biztonsággal használhatják a pályát a gyerekek.
Dr. Kiss László polgármester a bejáráson elmondta: az új pálya a gyerekek napközbeni és délutáni szabadidejét, valamint a testnevelésórák színvonalasabb megtartását tekintve is nagy előrelépést jelent az iskola számára.