Ünnepélyes harangzúgás mellett állítottunk vissza két határkövet Mocsárosdűlőn

Hírek
Közzétéve:

Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 150. évfordulójára készülünk: az egész ország tervezi az ünneplést. A Főváros is különleges születésnapi programokat ígér, és mi is szívügyünknek tekintjük a méltó megemlékezést a jubileumról: ennek része az egyesítés emlékét őrző két kerületi határkő helyreállítása.

„Fontos és szép feladatunknak tartjuk a kerület határköveinek felújítását, illetve eredeti helyükre visszaállítását. A tavalyi évben a súlyos károkat szenvedett, a Határkő és a Jutas utca sarkán álló határkövet állítottuk helyre, és ahogyan ígértük, folytatjuk a sort – mondta köszöntőbeszédében dr. Kiss László, Óbuda-Békásmegyer polgármestere. – Köszönöm szépen az itt élők, különösen a Határ út lakóinak együttműködését, hiszen nélkülük nem sikerülhetett volna a 107-es és 109-es számú határkövünket méltó módon újraállítani, ahogyan azt is köszönöm, hogy ilyen sokan eljöttek ünnepelni. Hálával tartozom, tartozunk az Aquincum-Mocsáros Közhasznú Egyesületnek a kezdeményezésért.”

A két határkövet a Határ út két pontján daru segítségével, ünnepi harangszó kíséretében helyzeték eredeti helyükre, a közterület-felügyelet munkatársainak közreműködésével.

Az előzményekről: 2021-ben Balázs Lajos Óbudai Civil Díjjal és a fővárosi Budapestért díjjal kitüntetett Aquincum-Mocsáros Közhasznú Egyesület hívta fel a figyelmet arra, hogy Mocsárosdűlőn is két, gazzal benőtt, pusztulással fenyegetett határkő őrzi az egyesítés emlékét, és jelöli Óbuda határait. Önkormányzatunk pedig örömmel vállalata a 107-es és 109-es sorszámú határkő helyreállítását. Hiszen ezzel közös történelmünk egykori és mai jelképe előtt tiszteleghetünk.

A most felújított határkövek abba a sorozatba tartoznak, amelyek a Péterhegy gerincén futottak végig, és Óbuda határát jelölték ki. Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat az önmagukban műemléki védettségre nem érdemes tárgyakat, amilyenek a határkövek is, saját védelme alá vonta. Így is jelezve elköteleződését közös tárgyi emlékeink őrzése és ápolása mellett.

Az Óbudai Múzeum munkatársait is köszönet illeti támogatásukért, hiszen az önkormányzat közös emlékeinket feltáró és őrző törekvéseihez mindig első osztályú szakmai segítséget nyújtanak.

 

 

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság