Ünnepi gálaműsorokkal köszöntöttük kerületünk idős lakóit – Idősek világnapja Óbuda-Békásmegyeren

Hírek
Közzétéve:

Október elseje az idősek világnapja, október pedig az idősek hónapja. Ebből az alkalomból Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat és az Óbudai Szociális Szolgáltató Intézmény két, egymást követő gálaműsorral kedveskedett a harmadik kerület művészetkedvelő idős lakóinak.

Nagy örömére szolgált a szervezőknek, hogy idén személyesen is találkozhattunk az ünnepeltekkel e jeles napon. Köszönjük, hogy az idősek napja alkalmából rendezett ünnepségre ilyen sok érdeklődő kerületi lakos elfogadta meghívásunkat.

„A mai nap a szeretet, a megbecsülés és a köszönet kifejezésének ünnepe – mondta köszöntőjében Haskóné Alker Annamária, az Óbudai Szociális Szolgáltató Intézmény vezetője. – Örülünk, hogy kifejezhetjük hálánkat az előttünk járó nemzedékeknek mindazért, amit értünk tettek. Ezúton is szeretném meghívni Önöket, hogy csatlakozzanak intézményünk tíz kerületi idősek klubjának valamelyikéhez, és vidám, tevékeny mindennapjainkban tartsanak velünk. Közösségeink és munkatársaink szeretettel várják Önöket!”

Dr. Kiss László köszöntőbeszédében saját gyermekkori emlékeit elevenítette fel, hogy milyen értékes, egy életre meghatározó élményekkel gazdagodhatott a nagyszüleivel töltött időben: „Most Önök vannak hasonló helyzetben, hogy családtagjaiknak és társaiknak hasonló szép élményeket szerezzenek. Szívből kívánom, hogy aktívan, sok örömmel és jó egészségben teljenek nyugdíjas éveik!”

Kékkovács Mara és Homonnay Zsolt, a Budapesti Operettszínház művészei is szeretettel készültek ünnepi fellépésükre. A felcsendülő világhírű magyar operettslágerek igazán jó hangulatot teremtettek, és arra inspirálták a nézőket, hogy maguk is közös énekléssel kapcsolódjanak be a gálaműsor egy-egy híres darabjába.

A meghívásunkat elfogadókat apró ajándékcsomaggal is köszöntöttük. Benne a nemrégiben megjelent Szociális iránytű kiadványunkkal, amelyben hasznos, naprakész információkat gyűjtöttünk össze az Óbuda-Békásmegyeren elérhető önkormányzati és civil támogatásokról.

A fellépő művészeknek köszönjük, hogy színvonalas műsorukkal ünnepivé tették e jeles napot, a megjelenteknek pedig, hogy elfogadták a meghívásunkat, és együtt ünnepelhettük az idei idősek világnapját.

 

nézőtér

A nézőtéren a járványügyi szabályok betartásával foglaltak helyet az ünnepeltek

Haskóné Alker Annamária

Haskóné Alker Annamária, az Óbudai Szociális Szolgáltató Intézmény vezetője köszöntötte a megjelenteket

dr. Kiss László

Dr. Kiss László polgármester gyermekkori élményeit is felidézte beszédében

Kékkovács Mara

Kékkovács Mara, a Budapesti Operettszínház művésze örömmel hozta el nekünk a slágerré vált magyar operettrészleteket

Homonnay Zsolt

Homonnay Zsolt művészhez lelkesen csatlakoztak a nézők egy-egy dalrészlet eléneklésében

Szabó Tímea

Szabó Tímea országgyűlési képviselő szintén részt vett az idősek világnapján rendezett ünnepségen

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság