Ünnepi megemlékezés Szent Flórián napján

Hírek
Közzétéve:

DSC_8594Május 4-én ünnepeljük Szent Flórián napját, a tűz és árvizek védőszentjét. A III. században élt római légionárius százados Diocletianus császár uralkodása idején szolgált. A keresztények üldöztetése a végéhez közeledett, maga is keresztény hitre tért. 303-ban azonban az üldözések újra fellángoltak, a hitvallók nem érezhették magukat biztonságban. Flórián miután egy keresztények elleni katonai fellépés alkalmával beavatkozott, őt is elfogták és színvallásra kényszerítették. Mivel nem tagadta meg kereszténységét, követ kötöttek a nyakába és az Enns folyóba taszították.

DSC_8650Tisztelete elsősorban német nyelvterületen terjedt el, de számos szobra áll Lengyelországban és Magyarországon is. Óbudai szobrát, a szent Flórián szoborcsoportot 2012-ben, civil összefogás keretében felújítottuk fel, a róla elnevezett tér Duna felőli oldalán. A helyszínen minden év májusában megemlékezést tartanak a városrész védőszentje emlékére.

A mai megemlékezésen Tercsi Zoltán, az Óbudai Szent Péter és Pál-főplébánia plébánosa, c. apát ünnepi beszédében így emlékezett meg Óbuda védőszentjéről.

„Szent Flórián kultusza az újkorban bontakozott ki Óbudán, köszönhetően az itt új hazát építő német ajkú telepeseknek. Élete példakép számunkra. Szent Flórián a kereszténység első századainak híres katonaszentjeihez tartozik, aki vértanúságot szenvedett hitéért. Életében is megmutatkozik az, hogy az egyház megkereszteli a hősiességet és a bátorságot, melyek nélkül nem épülhet ország és nem állhat fenn kultúra.”

A plébános beszédében kiemelte az áldozatkészség, az egymásért való felelősségvállalás és szolidaritás szerepét. Ezek az alapvető emberi értékek az egész közösségre kihatnak, meghatározzák azt és egyúttal ezek a közösség feladatai is. A tűzoltók és a katasztrófavédelem  szolgálói ezt  feladatot, ha tetszik  gondviselést vállalják magukra nap mint nap.

DSC_8572Az ünnepi beszéd után az Óbudai Harrer Pál Általános Iskola 3. osztályos tanulói Fésűs Éva: A rakoncátlan lángocska c. darabját adták elő. Az ünnepség végén a koszorúk elhelyezése következett.

Elsőként Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata nevében Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere helyezett el koszorút. Őt követte a Magyar Tűzoltó Szövetség nevében Dobson Tibor tűzoltó dandártábornok a Magyar Tűzoltó Szövetség elnöke, a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ képviseletében Dr. Papp Antal tűzoltó ezredes igazgató, Diriczi Miklós tűzoltó ezredes oktatási igazgató-helyettes és dr Nagy Rudolf tűzoltó ezredes általános igazgató-helyettes, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság nevében Varga Ferenc tűzoltó dandártábornok igazgató, Veres Péter tűzoltó alezredes kirendeltség-vezető és Zsigó Árpád tűzoltó százados III. kerületi parancsnok, a Budapesti Tűzoltó Szövetség nevében Kelemen Zsolt a Budapesti Tűzoltó Szövetség elnöke, a Német Nemzetiségi Önkormányzat nevébenés a Braunhaxler Német Hagyományápoló Egyesület nevében Neubrandt Istvánné elnök,  és végezetül az Óbudai Harrer Általános Iskola diákjai és a Harrer Pál Óvoda nagycsoportosai is virággal emlékeztek Óbuda védőszentjére.

 

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság