Erre tekintettel a Közép-magyarországi Regionális Diszpécser Szolgálat a február 11. csütörtök estétől február 16. kedd reggelig tartó időszakra kiadta a vörös riasztást. Ez egyebek mellett azt jelenti, hogy ebben az időszakban számos hajléktalanellátó intézmény – az egyébként rendelkezésre álló férőhelyektől és az alapértelmezett bekerülési feltételektől függetlenül – vállalja, hogy a rendkívüli hideg miatt mindenkit befogad, nem küldenek el rászorulót. Ez a hajléktalan budapestiek mellett azok számára is hasznos információ lehet, akik nem tudják megoldani otthonuk megfelelő fűtését.
Ezeknek az „éjszakai túlélési pontoknak” a listáját ITT TALÁLJÁK.
Ha úgy ítéljük meg, hogy valakit a kihűlés veszélye fenyeget, életveszélyben van, vagy azonnali segítségre szorul, hívjuk a +36 1 33 84 186-os számot.
Az előrejelzések szerint várható extrém hideg időjárás a fűtetlen lakásban élők mellett kiemelkedően veszélyes a fedél nélkül élő budapestiek számára is. A közterületi hajléktalansággal kapcsolatos életvédelmi feladatok ellátását nehezítik a kijárási korlátozások, illetve a segítségre szoruló hajléktalan emberekről szóló lakossági bejelentések ezzel összefüggő visszaszorulása.
Óbuda-Békásmegyeren együttműködési megállapodás alapján a Magyar Máltai Szeretetszolgálat biztosítja a hajléktalanok nappali ellátását és az utcai szociális munkát. Felhívtuk a Szeretetszolgálat munkatársainak figyelmét, hogy nagyon hideg időjárás miatt fokozott figyelmet fordítsanak a nem megfelelően fűtött lakásban, bódéban, kunyhóban, valamint az utcán élőkre, és adjanak meg minden segítséget, ami módjukban áll és amit elfogadnak.
A kerület által működtetett intézmények terepen dolgozó szociális munkásai és gondozói is fokozott figyelemmel járnak el a napokban.
Figyeljünk és vigyázzunk egymásra mindannyian, járjunk nyitott szemmel, vegyük észre, ha valaki bajban van, és a segítségünkre szorul.
Köszönjük!