Ahogy korábban beszámoltunk róla a Czetz János utca felújítása során a Főkert szakemberei megállapították, hogy a területen lévő fák nagy része nem menthető, ezért Bús Balázs polgármester egyeztetést javasolt az ügyben.
A polgármester által kezdeményezett egyeztetésen, amelyen részt vett a BKK, a III. kerületi Önkormányzat, a Főkert Zrt., illetve valamennyi érintett, megerősítésre került, hogy a fák életveszélyes állapotban vannak, nem gyógyíthatók. Ennek értelmében az a döntés született, hogy a beteg fákat az önkormányzat megbízásából a Pannon Park Forest Kft. szakemberei kivágják, a pótlásukról pedig a Főkert Zrt. gondoskodik a munkálatok befejezését követő ültetési időszakban. A kivágott fák helyett összesen mintegy 100 fa telepítése tervezett. Az önkormányzat a menthetetlen fákat tűzifaként szétosztja a rászoruló óbudai családok között.
Az útépítés előreláthatólag október végére fejeződik be.