Ma Magyarországon mindenki fél a nagy beruházásoktól. Félnek a lakosok, mert tizenöt éve azt látják, hogy a NER erővel, uniós pénzből betonba önt mindent, profitot maximalizál, leural, kiemelt projektté nyilvánít. És félnek a döntéshozók is, mert a legátláthatóbb, legjobb szándékú fejlesztési megállapodás esetén is farkast kiáltanak, korrupcióval vádolják, besározzák őket. A viták sokszor irracionális és személyes fordulatot vesznek, nem valódi érvek, hanem vágyvezérelt gondolkodás mentén zajlanak, ezért gyakorta személyes renoménkat kockáztatjuk a kerületünk haladása érdekében.
A várost, a kerületet – mindannyiunk otthonát – márpedig fejleszteni szükséges. Nem lehet a lakóhelyünk évtizedekig tetszhalott állapotban, nem hagyhatjuk gyerekeinkre a senkiföldjét, unokáinkra az elhagyatott és elszlömösödött gyárterületeket, a reménytelen lakhatási és a kezelhetetlenné váló forgalmi helyzetet. Meg kell védenünk a zöldterületeket, a bárki számára elérhető természetközeli helyeket, a rekreációnk színhelyeit is. Ez közös felelősségünk nekünk, politikusoknak és az itt élő embereknek egyaránt.
Mit tehet tehát akkor egy kerületvezető, ha fejlesztési, beruházási javaslat érkezik az önkormányzatához? Mindenek előtt számba veszi a pro és kontra érveket a lakók érdekeit szem előtt tartva. Józanul mérlegeli, pontosan miről dönthet, mit befolyásolhat. Keményen tárgyal. Vállalja a vitát a belső fórumokon és a nyilvánosság előtt is. Végül szavaz, úgy, amivel az esküje szerint a kerületiek összességének a legjobbat teszi.
A III. kerületi WaterFront City II. ütemének beruházása körül kialakuló vita fontos és tanulságos nemcsak helyben, de Budapestnek és az ország egészének is, mert állatorvosi lóként mutatja meg, hogy lehet-e még városfejlesztésről beszélni, átlátható döntési folyamat során, tisztességes egyeztetés után a kerület egésze számára előnyös megállapodást kötni a NER 15. évében.
Most számot adok róla, mit és miért döntöttem.
A kerületvezető mindenek előtt számba veszi a pro és kontra érveket a lakók érdekeit szem előtt tartva.
A WaterFront City II. ütemének beruházási helyszíne a volt harisnyagyár területe. Hosszú évek óta elhagyatott, romos gyárépületekkel, ahol visszatérő problémát jelentenek a beköltöző hajléktalanok, droghasználók. Zöldterület sosem volt itt. A korábbi tulajdonos – az 500 méterre lévő aquincumi bevásárlóközpont mellé – újabb óriási bevásárlóközpontot akart építeni, ami a plázastop miatt nem valósulhatott meg az akkori fideszes önkormányzati vezetés támogatása ellenére sem, ezért eladta. Az új tulajdonos új fejlesztési koncepciót dolgozott ki, ami a már megépített WaterFront City szerves folytatása, egyfajta városközponti terület kialakítása nagy zöldfelületekkel, lakásokkal, sétányokkal, kiszolgáló üzletekkel.
Jó az a kerületieknek, ha a romos gyárterület továbbra is megmarad? Nem, mert közbiztonsági és közegészségügyi problémákat okoz, szlömösödéshez vezet, lehúzza a környéken az ingatlanárakat. Jó lett volna a kerületieknek, ha újabb bevásárlóközpont épül? Nem, mert a közelben már van egy, és egy bevásárlóközpont hatalmas autós célforgalmat generál. Jó az a kerületieknek, ha itt lakások épülnek? Igen, ahogy Budapest egészének is jó – mert a lakásválság kezelésének a része lehet, fiatalok, családok költözhetnek ide, ami lassítja és esetleg vissza is fordíthatja valamelyest az agglomerációba való kiköltözés és a város elöregedésének folyamatát.
Innen indulunk…
A fejlesztési terület a befektető tulajdonában van. Ahogy egy jóval kisebb építési telek esetén is, itt is az a helyzet, hogy a terület tulajdonosa határozza el az építési szabályok betartása mellett, hogy mit épít a telkére. Ebbe az önkormányzatnak semmilyen beleszólása nincs. A telek nem az államé, nem a Fővárosé, nem a kerületi önkormányzaté, hanem kizárólag a Biggeorge Propertyé mint beruházóé, ők pedig elsősorban lakóingatlanokat terveznek rá építeni.
Így a kerületi, a fővárosi önkormányzat és a beruházó számára csak két lehetőség van. Az első az, hogy tárgyalnak, és kiderítik, hogy tudnak-e olyan megállapodást kötni, amelynek nyomán olyan fejlesztés jön létre, ami illeszkedik a városhoz, nem jelent túlzott terhelést, zöld és enyhíti a lakásválságot. A második az, hogy nem tárgyalnak, a projektet az állam értelemszerűen kiemelt beruházássá nyilvánítja rendeleti úton, amelynek következtében az kontroll nélkül, tehát olyan sűrűn és olyan magasra épül, ahogy a fejlesztő kívánja. (Azt, hogy ez mennyire valós veszély, jól mutatja egy most tervezett újpalotai beruházás, ahol az eddigi információk szerint nem köttetett ilyen megállapodás.)
Volt olyan eszköz a fővárosi vagy kerületi önkormányzat kezében, amivel meg tudta volna akadályozni a beruházást? Nem. Jó az a lakóknak, ha kiemelt beruházássá nyilvánítják a projektet? Nem. Nagyon nem, mert akkor nem maximálhatna az önkormányzat építménymagasságot, beépítési sűrűséget, nem írhatna elő több zöldet, több parkolót, közösségi célú fejlesztéseket.
És akkor tárgyalunk…
A beruházóval hónapokon át tárgyalt az önkormányzat, melynek lépéseiről a nyilvánosság előtt is minden alkalommal beszámoltunk, ahogy az kötelességünk is. Nemcsak a törvényi előírások miatt, hanem azért is, mert nem hozunk nélkülük ilyen horderejű döntést. A tárgyalás során minden idők legnagyobb mértékű – 4 milliárd forintos! – fejlesztési támogatási csomagját harcoltuk ki, amit más önkormányzatok azóta is követendő példaként emlegetnek. Emellett elértük, hogy nem építhetnek magasabbat a környék paneljeinél. Elértük, hogy nagyobb zöldfelület jöjjön létre és kisebb legyen a beépíthetőség aránya. Elértük, hogy új, bárki számára használható gyalogoshíd épüljön az Óbudai-szigethez. Elértük ezáltal, hogy növekedjen a környék presztízse, az ingatlanok értéke. Elértük, hogy több parkolóhely létesüljön, hogy az Otthon Start Program elvárásainak megfelelő lakások is épüljenek, elértük, hogy bővüljenek a közlekedési lehetőségek, elértük továbbá, hogy sétány vezessen a HÉV-megállóig. Kevés volna? Nem hiszem.
Jó az a kerületieknek, hogy tárgyalás mellett döntöttünk? Igen, mert 4 milliárd értékű fejlesztési lehetőséget harcoltunk ki, szemben a 0 Ft-tal, amit kiemelt beruházássá nyilvánítás esetén kaptak volna a kerületiek. Előnyös a kiharcolt megállapodás csomag a kerületieknek? Igen, mert emberi léptékűvé tettük általa a beruházást. Azt mondják, ennél többet kellett volna kiharcolni. 10 milliárdot meghaladó hozzájárulást. Ez önmagában is lehetetlen, a beruházást magát lehetetlenítette volna el, s nincs az a befektető, aki ilyen követelés hallatán ne csapta volna be maga mögött az ajtót, és építette volna meg az ingatlanokat úgy, ahogy ő akarja.
Viták mindenütt…
Egy nagy beruházásról dönteni komoly dilemmák sorozatát jelenti, fővárosi, kerületi képviselőknek, főpolgármesternek, polgármesternek egyaránt. Itt helye van a hosszú vitáknak, az érvelésnek, a közös gondolkodásnak, az érvek ütköztetésének. Erre a döntéshozók belső fórumain és a fejlesztési javaslattal kapcsolatos előzetes, nyilvános egyeztetések, véleménykérések során is sokszor, sok munkaórában sor került. Természetesnek gondolom, hogy nem ért egyet mindenki és azt is, hogy ennek hangot ad. Azt viszont a politikában töltött hosszú évek ellenére sem tartom normálisnak, hogy egy szakmai alapon, transzparensen, jelentős többséggel meghozott döntést követően a döntéshozókat korrupcióval rágalmazzák, besározzák azok, akiknek a véleménye most éppen kisebbségben maradt.
Jó az a kerületieknek, ha nyilvánosság előtt zajló vita van egy fejlesztési megállapodásról? Igen, mert ezek valódi dilemmákat tükröznek, egy ilyen horderejű döntést viták után lehet felelősen meghozni. Jó az, hogy bárkit, bármivel meg lehet rágalmazni a szakmai alapon, érvekkel alátámasztott szavazata alapján? Nem, ez az egész társadalomra káros. Nemcsak azért, mert emiatt a jövőben bárki háromszor is meggondolja, hogy vállalja-e bármely döntés és fejlesztés kockázatát, de azért sem, mert ezzel – néhány kattintásért és olcsó lájkért – végérvényesen tönkre tesszük a magyar közélet utolsó normális szegleteit is, amit éppen hogy át kellene mentenünk a NER összeomlása utáni időkre.
Mindenki az esküje szerint…
A döntés a választott politikusok kötelessége és egyben felelőssége. Az esküjük és legjobb tudásuk szerint határoztak a Fővárosi Közgyűlés tagjai és a kerületi képviselők is a megállapodás mellett, nagy többséggel.-
Ha eskü nem is köti őket, de a nyilvánosságnak, a szerkesztőségeknek is van felelősségük abban, hogy ne egyoldalú tájékoztatást adjanak. Ne prekoncepciókat érvényesítsenek. Ne ragadjanak le a könnyen emészthető, hangzatos lózungoknál. Ne rágalmazzanak. Gondolkodjanak, és késztessenek gondolkodásra. Tudom, hogy ez ugyanolyan nehéz – szinte lehetetlen -, mint tisztességes városfejlesztési döntést hozni a NER 15. évében. De érdemes megpróbálni. Sőt, nem is érdemes másképp csinálni.
