„Az avar érték! A régi kertészek mindig külön gyűjtötték a lehullott leveleket, és komposztálták, így tavasszal a magokat és a palántákat a jól megérett lombföldbe ültethették – mondja dr. Kerényi-Nagy Viktor, Óbuda-Békásmegyer főkertésze. – Volt idő, amikor még az erdő avarját is gyűjtötték lombföld készítéséhez, de ezt ma már jogszabály tiltja.”
Az azonban napjainkban is fontos szabály, hogy avart, zöldhulladékot ne hordjunk az erdőkbe, rétekre, mert a telelni vonuló állatok és a földben élő hagymás, gumós növények nem képesek átküzdeni magukat a vastag levélrétegen.
Burján Ferenc klíma- és környezetvédelemért felelős alpolgármester kezdeményezésére Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat a lakosságnak 10 000 darab, 80 literes zöldhulladékgyűjtő zsákot és a társasházak számára komposztálóládákat biztosít térítésmentesen, tájékoztatóval.
Jelentkezni zsákokért és ládákért e hét csütörtökig, október 28-ig lehet a broll.eszter@obkf.hu címen.
Kerületi zöldfelületeinken helyben fogjuk komposztálni az avart, menedéket nyújtva a telelő állatoknak (önkormányzatunk is telepített telelőket a kerületben), és serkentve a talajt. Így visszaadjuk a talaj termőképességét, ráadásul sok millió forint közpénzt spórolunk meg a felesleges elszállítás elkerülésével, amelyet így más, hasznos célra fordíthatunk.
De a komposzt házilag is hasznosítható: kifejezetten jó vetemény-, cserepes és balkonládás növények takarására is.
A csupasz talaj termőképességét fenyegető fagy, erózió, szélkár és napsugárzás ellen pedig kiváló védelmet nyújt az avarmulcs (a felszínen szétterített levéltakaró). Alatta a talaj nem fagy át, miközben a mikroorganizmusok tavaszra átdolgozzák, fellazítják és tápanyagokkal töltik fel, ráadásul kiváló talajszerkezetet alakítanak ki, így tavasszal nem kell ásni, kapálni, közvetlenül vethető a mag, ültethető a palánta. Az avarmulcs mindemellett a talaj gyomosodását és kiszáradását is csökkenti.
Az ősszel keletkező zöldhulladék kapcsán felhívjuk a figyelmüket, az ingatlantulajdonosok jogszabályban leírt feladataira környezetünk tisztasága érdekében:
Budapest Főváros Közgyűlésének 48/1994. (VIII. 1.) sz. önkormányzati rendelete a főváros köztisztaságáról:
„3. § (1) * Az ingatlan tulajdonosa (kezelője, használója) köteles gondoskodni:
a) * az ingatlan – beleértve az ingatlan nyilvántartásban közterületként nyilvántartott belterületi földrészletet is – és az ingatlan előtti járda, továbbá a járda és a kocsiút közötti kiépített vagy kiépítetlen terület gondozásáról, tisztán tartásáról, szemét- és gyommentesítéséről, hóeltakarításáról és síkosság mentesítéséről.
Ennek során ügyelni kell arra, hogy a járda és az útburkolat ne rongálódjék meg, továbbá a terepszint változatlan maradjon;
b) a beépítetlen telekingatlan tisztán tartásáról és gyommentesítéséről;
c) a telekingatlanról a gyalogjárda és az úttest fölé nyúló ágak és bokrok megfelelő nyeséséről.