Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve hirdette meg a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot a felsőoktatási hallgatók számára a 2017/2018. tanév második és a 2018/2019. tanév első félévére vonatkozóan, illetve a felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok számára. A pályázat benyújtásának határideje november 7-e volt.
Az „A” típusú pályázatra azok az önkormányzat területén lakóhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű hallgatók jelentkezhettek, akik felsőoktatási intézményben (felsőoktatási hallgatói jogviszony keretében) teljes idejű (nappali tagozatos), alapfokozatot és szakképzettséget eredményező alapképzésben, osztatlan képzésben vagy felsőfokú, illetve felsőoktatási szakképzésben folytatják tanulmányaikat.
A „B” típusú pályázatra azok az önkormányzat területén lakóhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű (a 2017/2018. tanévben utolsó éves, érettségi előtt álló középiskolás, illetve felsőfokú diplomával nem rendelkező, felsőoktatási intézménybe felvételt még nem nyert, érettségizett) pályázók jelentkezhettek, akik a 2018/2019. tanévtől kezdődően felsőoktatási intézményben teljes idejű nappali tagozatos alapképzésben kívánnak részt venni.
Az Oktatási és Környezetvédelmi Bizottság 2017. december 12-én tartott ülésén 80/2017(XII.12) számú határozatával a következők szerint döntött a kerületben lakó, felsőoktatási intézményben tanulmányokat folytató, illetve felsőoktatási intézményben tanulmányokat kezdő diákok részére kiírt 2018. évi Bursa Hungarica ösztöndíjpályázat önkormányzati részének odaítéléséről:
Összesen 83 fő pályázott, ebből 78 pályázatot ítélt támogathatónak a bizottság. Az összes megítélt támogatás 832 700 forint/hó, a támogatás átlagos értéke havonta 10 673 forint. A pályázókat az önkormányzat értesítette a döntésről.
A típusú támogatottak száma: 74
B típusú támogatottak száma: 4
Támogatható jövedelemhatár: 85.500,- Ft/hó (egy főre jutó átlagos jövedelem) volt.