Döntsünk együtt a kerületi fejlesztésekről – Indul a Közösségi Költségvetés 2023

Aktuális
Közzétéve:

A három éve nagy sikerrel zajló Közösségi Költségvetés kampány idén is folytatódik, február 1-től várjuk javaslataikat. Tartsanak velünk, hiszen tudják: a mi otthonunk, a mi döntésünk!

Három évvel ezelőtt, 2020-ban indítottuk útjára Közösségi Költségvetés kampányunkat, melynek nem titkolt célja a demokratikus választás és a döntés szabadságának megteremtése, a civil kurázsi erősítése. Az évek során bebizonyosodott, hogy a kerület lakói számára is nagyon fontos a részvételiség, az itt élők szeretnek maguk dönteni arról, hogy szűkebb környezetükben mire fordítsa az önkormányzat a fejlesztésre szánt pénzösszeget. A javaslatok és a szavazatok száma is évről évre nő, bízunk benne, hogy idén sem lesz ez másként.

A kampány részletei:

A Közösségi Költségvetés 2023 keretösszege 100 millió forint.
Ez az összeg idén is 10 körzetre osztható szét, vagyis körzetenként 10 millió forintos
fejlesztésre lesz lehetőség. A körzethatárok az előző évekhez képest nem változtak.

A kampány két szakasza:
Javaslattétel: 2023. február 1. – április 1.
Szavazás: 2023. május 1. – június 1.

Javaslataikat papíron és online is leadhatják. Papíron a önkormányzat alábbi intézményiben elhelyezett gyűjtőládákban:

  • Esernyős kávézó
  • Óbuda-Békásmegyeri Polgármesteri Hivatal, porta
  • Ügyfélszolgálati Iroda
  • ÓSZSZI idősklubok
  • óbudai óvodák
  • óbudai bölcsődék

Levélben a 1033 Budapest, Fő tér 3. postacímen. A borítékra kérjük írják rá: Közösségi Költségvetés 2023

A klímavédelem jegyében, kérjük, ha van rá lehetőségük online küldjék el javaslataikat az obuda.hu/kozossegikoltsegvetes oldalon keresztül.

 

 

Az Önök javaslatai és szavazatai alapján már 20 kerületi fejlesztés valósult meg, melyek közül sok a kerületi óvodások és szüleik örömére készült el, de szereltünk fel kamerákat az Önök nagyobb biztonsága érdekében, telepítettünk zebrát veszélyes és forgalmas átkelőhelyhez. Egyik leglátványosabb fejlesztés az Ányos utcai gyermekrendelő  megújítása, melynek átadásán az ötletgazda is ott volt. Aktuális információkat, a kampány régebbi és legújabb híreit az obuda.hu/kozossegikoltsegvetes oldalon találják.

Kérjük  az előző évekhez hasonló lelkesedéssel javasoljanak, szavazzanak a Közösségi Költségvetés 2023 kampányban. Várjuk jó ötleteiket, fejlesztési javaslataikat, hiszen tudják: ha a lakhelyünk közös, legyen a döntés is az!

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság