Ismert emberek egy facsemete körül. Politikusok, közéleti szereplők, újságírók, egykori tévések. Magánemberek. Összeköti őket, hogy nagyra becsülték, s ma is tisztelik a Magyar Köztársaság 1990 és 2000 között hivatalban volt államfőjét. Tegnap faültetéssel emlékeztek Göncz Árpádra, aki tavaly ősszel hunyt el. Ebből az alkalomból az életét, s a példamutatását idézték föl. Schiffer János volt főpolgármester-helyettes is hétköznapi, s nagyon is emberi történeteket mondott el róla. A fát a Bécsi úton, az Óbudai Egyetemmel szemben lévő parkban találják meg az érdeklődők.
A III. kerületi önkormányzat a Göncz családdal együttműködve emléktáblát kíván állítani Göncz Árpád korábbi köztársasági elnök, Óbuda-Békásmegyer díszpolgára tiszteletére, egykori óbudai lakóhelyén a Bécsi út 88-90. számú ház homlokzatán. 1957. május 23-án a Bécsi úti házból vitték el Göncz Árpádot, ezért az emléktáblát a jelenlegi lakóközösséggel egyetértésben 2016. május 23-án helyezik el.
forrás és fotó: nepszava.hu