Érvek az önkormányzati járóbeteg-szakellátás államosítása ellen

Hírek
Közzétéve:

Hét évvel ezelőtt, 2013-ban valamennyi hazai önkormányzatnak lehetősége volt átadni szakrendelőjének fenntartását az államnak. Így jelenleg csak azok az önkormányzatok rendelkeznek tulajdonosként önálló járóbeteg-szakrendelővel, amelyek kifejezetten akarták ezt. Mivel nagyon kevés ilyen van, nem véletlen, hogy ezek az önkormányzatok fontosnak tartják a járóbeteg-szakrendelőjüket, azt saját anyagi forrásokból folyamatosan fejlesztetik, támogatják.

Minden egészségügyi rendszerben cél a beteg kórházon kívüli ellátása, gondozása. Szoros járóbeteg-szakellátási gondozással elkerülhető számos kórházi felvétel, ez pedig a független járóbeteg-szakellátásban valósulhat meg leginkább. Nem utolsósorban az ambuláns ellátási formában négy-hatszor olcsóbb az ellátás, mint fekvőbeteg formában.

Fontos kiemelni azt is, hogy a kórházfüggetlen járóbeteg-ellátás a jelenlegi finanszírozási keretek között jelentős, rendszerszerű adósságállomány képződése nélkül működik, amiben szerepe van a gondoskodó önkormányzatoknak éppúgy, mint a jobban megtestesülő helyi vezetői és fenntartói felelősségnek is. A független szakrendelők tulajdonosai, a helyi önkormányzatok biztosították többnyire a felújítási és fejlesztési forrásokat. Az állami tulajdonba vétel után azonban ezek a források értelemszerűen elvesznek, így az államosítás a magyar egészségügyi rendszerből történő nettó forráskivonást jelentene.

Az állásfoglalás kiemeli: amennyiben kórházi irányítás alá kerülnek a szakrendelők, elsorvadnak. Ez történt a 2013-ban az Állami Egészségügyi Ellátó Központ által átvett szakrendelők többségénél. Az államosított rendelőintézetek nem maradnak önállóak, integrálják őket a közeli kórházhoz, ugyanakkor nincs érdemi szakmai és működési integráció. Működésük lomhább lesz, az ellátás rugalmasan változó igényeihez szükséges intézkedéseket pedig helyi szinten nem tudnak hozni.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság