Május 9-én az Európai Uniót ünnepeljük, emlékezve az európai egység fontosságára. E nap a Schuman-nyilatkozat aláírásának 74. évfordulója, amely az európai integráció alapjait fektette le, és létrehozta azt a közösséget, amelyből később az Európai Unió kialakult. És nem mellékesen hazánk éppen húsz éve csatlakozott az EU-hoz.
Sokan vagyunk, akik hisszük, az Európai Unió – megőrizve eredeti célkitűzéseit és értékeit – ma is élő, formálódó, fejlődő, hasznosan, hatékonyan együttműködő országok és azok polgárainak szövetsége, elhivatott európai identitással. A születésnap lehetőséget kínál számunkra arra is, hogy ünnepeljük az európai egység értékeit, hiszen a tagállamok közötti együttműködés és szolidaritás nemcsak gazdasági és politikai előnyöket hozott, hanem a kulturális sokszínűség képviseletétét is és törekvést az emberi jogok védelmére.
„20 év – 20 km”
Mindezért nem feledhetjük, hogy az európai egység megőrzése és erősítése közös felelősségünk. A 2024. évi európai parlamenti választásokra 2024. június 6–9. között kerül sor, összesen mintegy 400 millió európai polgár élhet ezzel a joggal, Magyarországon június 9-én lehet szavazni, 6-19 óráig.
És addig is ünnepelhetünk együtt a május 12-i Európa-napi ingyenes rendezvényeken a fővárosi Szabadság téren. A változatos családi programok résztvevői mellett a futás szerelmeseit szintén várják a szervezők az Európa Pont, az Európai Parlament és Európai Bizottság Magyarországi Képviselete eseményére: innen indul a „20 év – 20 km” – EU-s futás is.