„Középpontban Óbuda értékei”

Hírek
Közzétéve:

Dr. Kiss László az elmúlt parlamenti időszak egyik legaktívabb képviselője volt 225 felszólalással, 579 indítvánnyal. A 2014-es ciklusban elsőként javasolta az állatvédelmi törvények szigorítását. Elsősorban nemzetpolitikával, oktatással és állatvédelemmel foglalkozik.

– Hogy érzi? A városrészben élők képviseletében sikerült megvalósítania korábban kitűzött céljait?

– Voltak az elmúlt éveknek szép sikerei és természetesen kudarcai is. Örülök, hogy az állatvédelem ügyét sikerült napirendre tenni, hiszen vallom, hogy a világ attól lesz élhető, ha a környezetünkkel is megfelelően bánunk. Missziómnak tekintettem, hogy rendszeresen felhívjam a figyelmet a kerületi problémákra és az értékekre is a Parlamentben. Nagy figyelmet keltett a gázgyári lakótelep, vagy a Hajógyári-sziget kérdése, de pozitív fogadtatásra talált az is, amikor a kerületünk kiemelkedő kulturális értékeiről, akár az ókori emlékekről, akár a csodálatos Római-partról, vagy Mocsárosdűlő természeti értékeiről szóltam. Napirendre került az 1-es villamos meghosszabbítása, amely még várat magára és szerencsére sikerült lehetővé tenni, hogy a boltok vasárnap is nyitva legyenek.

– Mit üzenne azoknak, akiket eddig képviselt a Parlamentben?

– Amikor megválasztottak, azt mondtam, mindenkit szeretnék képviselni, nemcsak a velem egyet értőket. Szeretném megköszönni a kerület lakosságának, hogy pártállástól függetlenül folyamatosan éreztem tőlük a felém áradó figyelmet és támogatást. Kívánom nekik, hogy találják meg azt a jót és kedvességet a mindennapokban, amelyeket én is kaptam tőlük.

– Ön történelem szakos középiskolai tanár, jogász is. Mit tervez a továbbiakban?

– A tanítást tekintettem hivatásomnak, a képviselői megbízatást is úgy vállaltam, hogy nem szakadok el a nevelés világától, ezért szeptembertől tanítok tovább, illetve több oldalról felkérést kaptam, hogy a 2019-es önkormányzati választásokon induljak polgármester-jelöltként és ebben a Párbeszéd és az MSZP is támogat.

Fotók: Kiss László (Facebook)

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság