Ingyenes közösségi közlekedés, 0–24 órás infópult, többnyelvű honlap – Budapest segít

Hírek
Közzétéve:

Bár az ukrajnai menekültekkel kapcsolatos feladatok ellátása állami feladat lenne, a központi kormányzat lassan ébredezik. A Fővárosi Önkormányzat már a háború első napján felkészült arra, hogy Budapest fogadni tudja a menekülteket, írja bejegyzésében Karácsony Gergely. „Már több mint 200 embert sikerült elszállásolnunk, folyamatos az együttműködés a civil szervezetekkel és a kerületi önkormányzatokkal. Ma újabb intézkedésekről döntöttünk, amelyekkel enyhíteni szeretnénk a putyini agresszió elől menekülők terheit.”

A legfontosabb intézkedések:

Március 4-től előreláthatóan április 15-ig ingyenes lesz a közösségi közlekedés Budapesten a BKK járatain azoknak, akik bármilyen dokumentum felmutatásával igazolni tudják, hogy ők Ukrajna területéről érkeztek.

Hétfőtől a Nyugati pályaudvaron 0–24 órás infópultot állítanak fel, ahol tájékoztatni fogják az érkező menekülteket a szükséges információkról, az elérhető szálláshelyekről.

A vidéki üdülőket, táborhelyeket sorra nyitják meg és készítik elő, hogy alkalmasak legyenek újabb emberek befogadására.

20 millió forintos gyorssegélyt és hasonló értékű műszaki cikkeket küldenek Beregszásznak, Budapest kárpátaljai testvérvárosának. Tegnap Karácsony Gergely egyeztetett Babják Zoltán polgármesterrel, biztosította róla, hogy amiben csak tud, segít Budapest.

20 BKK busz állt szolgálatba azért, hogy segíthessen a menekültek szállításában. Továbbra is bármilyen humanitárius feladat ellátásban készek vagyunk együttműködni a központi kormányzattal.

Már elérhető az a többnyelvű honlap és azok a segélyvonalak, ahol szintén segítséget lehet kérni:

  • +36 1 327 1957-es számot munkaidőben lehet hívni
  • +36 1 338 4186-os számot inkább munkaidőn kívül (a Menhely Alapítvány száma 0–24 órában elérhető)

Az oldal folyamatosan frissül és bővül a legszükségesebb információkkal: https://help.budapest.hu

„Szeretném megköszönni kollégáimnak, az együttműködő civil szervezeteknek és a kerületi önkormányzatoknak az összefogást és a segítséget. Budapest ismét megmutatta, hogy igazi közösség!” – írta a főpolgármester.

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat óvodáiban és bölcsődéiben péntek délig várjuk adományaikat, az önkormányzat és az Esernyős munkatársai pedig egy római-parti vendégházban biztosítanak szállást a háború elől menekülőknek.

A védőnői szolgálatunk által nyújtott szakmai segítség részletei itt olvashatók.

 

 

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság