„Amíg ítélkezem, addig nem tudok mit kezdeni sem egy gyermekkel, sem a szülővel. Meg kell értenem és partnereknek kell kezelnem őket, hogy a legjobban tudjunk foglalkozni a ránk bízott kicsikkel. Ezt pedig csakis igazi közösségben lehet, mert nem egy óvónőt kell választani, hanem egy olyan intézményt, ahol mindenki egy csapatként, közös szemlélettel dolgozik. Alázattal, tisztelettel egymás és a gyerekek felé” – vallja Barabásné Murgács Kinga Bárczy-díjjal kitüntetett óvodapedagógus, az Óbudai Gyermekvilág Óvoda leköszönő intézményvezetője, közoktatási szakértő, mesterpedagógus, tanfelügyelő, az idei évig a harmadik kerületi óvodavezetők munkaközösségének vezetője.
Barabásné Murgács Kinga a fővárosi óvodai élet több mint negyvenévnyi lelkiismeretes szolgálatáért és a sajátos nevelési igényű gyermekek fejlesztéséhez hozzáadott elméleti és gyakorlati munkájáért vehetett át Bárczy István-díjat júniusban. Immár 45 esztendeje kezdte óvónői pályáját, a harmadik kerületben. Az elmúlt évtizedek során munkája mindig előremutató, megújító, nyitott és haladó szellemű volt, közvetlen munkatársai jellemzik így pedagógusi attitűdjét. Hamar bebizonyította, hogy nevelői tehetsége mellett kiváló vezetői készségei is vannak. Így egymás után érkezett vezetőhelyettesi, majd vezetői kinevezése az Óbudai Gyermekvilág Óvodában. Vezetői pozíciója mellett sohasem távolodott el a mindennapi pedagógusi munkától, és ott is képviselte: amilyen sokszínű világ, oly sokszínűnek kell lennie az óvodának.
Az általa irányított óvoda az elsők között volt a fővárosban, amely integrált intézményként működve, sajátos nevelési igényű kisgyermekeket is fogadott, személyre szabott, fejlődési ütemüknek éppen megfelelő oktatási környezetet biztosítva számukra. Mindig volt gondja arra is, hogy munkatársai ne csupán egymás mellett, hanem együtt dolgozzanak, hogy az valamennyiük számára élményekben és sikerekben gazdag legyen. Így például már akkor csapatépítő tréningeket szervezett kollégáinak, amikor még Magyarországon igen kevesek ismerték e módszert.
Azóta is támogatja minden dolgozó továbblépését, szakmai fejlődését, legyen szó dajkaképzésről vagy éppen a mesterdiploma megszerzéséről. És mindig keresi a lehetőséget, hogy az óvoda dolgozói számára testi és lelki kikapcsolódást biztosítson. Az ő leleménye szintén az úgynevezett oviakadémia, amelyet azzal a céllal alapított, hogy pezsgést hozzon a kerület szakmai életébe. És ez valóban egy élettel teli fórummá vált, ahol az óvodapedagógusok megoszthatják egymással tudásukat, tapasztalataikat – olvasható Barabásné Murgács Kinga jelölésében.
Közösségi élmények
De mit gondol a frissen díjazott pályájáról, a szakmáról? „Amikor a pályámra visszatekintek, mindig Marót Miklósné Juci néni pszichológus szavai jutnak az eszembe: »Hát én sohasem értettem, hogy miért akarja egy óvónő elmondani a szülőnek, hogy milyen az ő gyereke, hiszen a szülő ismeri a legjobban.« Mert nem ez a feladatunk, hanem megérteni, ha probléma van valamelyikőjükkel, bizalmat építeni, hogy elhiggyék: mi szeretni fogjuk gyermeküket, és bízzanak bennünk! Nagyon fontos mindehhez a kommunikáció, nem ítélkezni, hanem elfogadni és segíteni” – mondja Barabásné Murgács Kinga.
Az ízig-vérig pedagógus, aki az elérhető összes pedagógiai módszert megtanulta, elsőként tanult az alternatív pedagógiáról is, hogy mindegyikből kivegye azt, amit beépíthet saját és közössége munkájába, s a lehető legjobbat adhassa a kicsiknek és szüleiknek. Óvodáiban már akkor a közösségi élményben hittek, amikor ennek nálunk még híre sem volt, elsőként vezettek be néptáncfoglalkozásokat, kezdték szelektíven gyűjteni a hulladékot, lettek madárbarát, illetve zöldóvoda, mert Kinga meggyőződése, hogy az idő és a világ változásaira reagálni kell.
Mindig is pedagógus és iparművész akart lenni, de rossz tanuló volt, senki sem biztatta, hogy fusson neki bármelyik iskolának is. Amikor pedig a gimnázium igazgatója azt tanácsolta neki, hogy menjen el az Ürömi úti óvodába, képesítés nélküli óvónőnek, mert tanárnak nem elég jó, annyira megsértődött, hogy onnantól minden iskoláját kitűnőre végezte.
„Mindig provokatív ember voltam, nyughatatlan, aki nem törődik bele a megszokottba, így vagy nagyon szerettek, akik megértették, hogy minden értünk és a gyerekekért történik, vagy nagyon nem, ők leginkább azzal nem tudtak mit kezdeni, hogy én másként gondolkozom. Bármilyen probléma is legyen, úgy keresem a megoldást, hogy olyat találjak, ami még másnak nem jutott eszébe” – meséli a frissen díjazott, aki szerint bármikor, bármilyen nehéz helyzettel találkozott, találkozik, azt nem problémának, hanem megoldandó feladatnak tekinti. És ami számára alapelv: amíg ítélkezünk, és nem elfogadás van bennünk, addig nem tudunk segíteni.
Hatalmas felelősség
„Igyekeztem mindent elolvasni, és pszichológiai alapon megközelíteni a pedagógiát. Vagyis mindig megérteni, hogy egy kisgyermek miért viselkedik úgy, ahogy, illetve mindezt a szülőkkel elfogadtatni, előítélet és megbélyegzés nélkül. Bevezettük a szülőkkel az úgynevezett csendórát, amikor probléma van egy kicsivel, akkor a szülőket leültetjük, és kérjük, hogy meséljenek róla. Ilyenkor mindig kiderül, mi is van a gondok hátterében. Nagyon fontossá vált a közös munka a pszichológusokkal, mindig remek szakember dolgozott nálunk.
Ma már a harmadik kerület valamennyi óvodájában van pszichológus és gyógypedagógus, az önkormányzat erre mindig biztosít forrást. És nagyon nem könnyű elfogadtatni ám a szülőkkel, ha gond van. Hosszú-hosszú munka, de igazán megéri, mert onnantól egészen megváltozik minden. Ma egyébként egészen más a kicsik és az óvónők társadalmi megítélése is. Miközben egyre több a különböző problémákkal küzdő óvodás, vagyis egyre komolyabb felkészültségre van szüksége az itt dolgozóknak, felelősségünk óriási, megbecsülésünk sehol sincs” – folytatja Barabásné Murgács Kinga.
„Annak idején, amikor 18 évesen Csillaghegyen képesítés nélküli óvónőként kezdtem a pályámat, még 20 éves sem voltam, de a szülők előre köszöntek, és nem vonták kétségbe a döntéseimet. Ma már nagyon kemény munka, hogy kivívjuk a megbecsülést, hogy a szülők is partnernek tekintsenek minket, mert mindenkinek ugyanaz a célja: gyermekének akarja a legjobbat. És ami nekem mindig a legfontosabb volt: nem egy óvó nénit választunk, amikor a gyermekünknek óvodát választunk, hanem egy közösséget. Ahol egy a szellemiség, az út, a cél és az irány. Többször kérdezték tőlem, miért nem nyitok magánóvodát. Erre pedig épp a szakmai hitvallásom a válasz: ez nem egy piac, ahol a pénzéért azt kapja a szülő, amit ő gondol, hogy jó a gyermekének. Ez egy hivatás, egy jó pedagógus pontosan látja, mire van szüksége, ebbe pedig partnerként vonja be a szülőt. Mert mind a kicsikhez, mind a szakmánkhoz alázat kell.
Visszatérve Juci nénire, aki nagyon sokat tett Óbudán a gyermekek neveléséért, pszichológiai támogatásért, számomra az ő szavai adták talán a legnagyobb elismerést. Amikor nyugdíjba vonult, több mint harminc óvoda volt a kerületben, négyet emelt ki, és azt mondta: ezekbe érdemes nyugdíjasként is visszajárni, mert itt igazán foglalkoznak a gyerekekkel. Mert óvodánk nem tőlem jó, hanem azoktól a fantasztikus óvónőktől, akik a társaim voltak, és megvalósították, túlszárnyalták az elképzeléseimet és a közös terveinket. Hálás vagyok azért, mert mindig jó csapattal dolgozhattam” – teszi hozzá az óvodapedagógus.
És hogyan búcsúztak kollégái idei nyugdíjazásakor? „Körbeért a mandala, teljes egész szakmai életút, 45 évnyi elhivatottság után a kerületi óvodák és főként a gyerekek szolgálatában. Harmincöt évig egy közösség élén, a kollektíva előtt mindig utat mutatva, elképesztő elszántsággal és korrektséggel, megalapozott pedagógiai tudással voltál kormányos, vezető. Irányításod alatt a mindenkori tantestület csapatként dolgozott, melynek alapvető célkitűzése a gyermekek jólléte, a családok megnyerése és bevonása, a pedagógiai színvonal megtartása, jobbá tétele. Az óvoda érdeke mindig előbbre való volt a saját érdekeidnél, legyen szó a Gyermekvilágról vagy a kerületi óvodákról. Mérföldkőhöz érkeztél, elengeded az óvoda kezét, amit saját gyermekként szerettél, veled indult és veled folytatódik tovább, azzal a szellemiséggel, amit örökségül hagysz. Tartalmas pihenést, nyugodt, békés éveket!”
Szerző: Kun J. Viktória
Fotó: Patek Andrea
