Megemlékezés a roma holokausztról, gyermekek táboroztatása, hagyományőrzés ‒ Kerületi cigány települési nemzetiségi önkormányzati élet 2022

Hírek Aktuális
Közzétéve:

Összegyűjtöttük Óbuda-Békásmegyer Cigány Nemzetségi Önkormányzat az előző esztendőben vállalt és megvalósított programjainak listáját, amelyeket Önkormányzatunk támogatásával valósított meg. Cikkünk apropója, hogy március 12-én kerületünkben időközi roma települési nemzetiségi önkormányzati választás lesz.

Örömmel számolunk be ezekről a teljesített feladatokról, hiszen kerületünk legnagyobb létszámú nemzetiségi közösségének épülése mellett arról is tanúságot tesz mindez, hogy Óbuda-Békásmegyer gazdag kulturális örökségének ápolása mindannyiunk javát szolgálja. A teljesség igénye nélkül bemutatott vállalások között éppúgy vannak kulturális és szociális területeket támogatóak, mint például a történelmi emlékezetet őrzőek.

A „Nyuszi házhoz megy”

Az egyik legjelentősebb cigány identitást erősítő, ugyanakkor a nehezebb szociális helyzetben lévő családokból érkezett gyerekeket táborozási lehetőséghez juttató, a nyelvi környezetben megvalósuló roma nemzetiségi-, népismereti, művészeti, hagyományőrző és olvasó augusztusi táborok megvalósítása volt.

Szintén a legkisebbeknek élményt, ‒ no meg némi édességet ‒ ajándékozó céllal szerveztük meg közösen a „Nyuszi házhoz megy” címmel húsvéti rendezvényünket, ahogyan a Mikulás napi kulturális ünnepséget. Az aktív bemutatkozás a nyári, kerületi Nemzetiségi Napon pedig kiemelkedő esemény volt valamennyi nemzetiségi önkormányzatunk tevékenységei között.

Közös emléktábla és tisztelgés

A társadalmi témák felelőssége szintén ott van kerületi cigány önkormányzatunk és Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat közös programjaiban. A közösen állított, a roma holokauszt nemzetközi emléknapra közösen avatott emléktáblához évről évre eljövünk, hogy a roma holokauszt ‒ porrajmos ‒ áldozatául esett embertársaink emléke előtt fejet hajtsunk.

Harmadik kerületi cigány önkormányzatunk mindemellett részt vett Setét Jenő roma polgárjogi aktivista temetésén és koszorút helyezett el. Valamint szintén képviselte Óbuda-Békásmegyer együtt érző népét a fővárosi II. János Pál Pápa téren tartott megemlékezésen, ahol a romák elleni sorozatgyilkosság áldozataira emlékeztek.

Számítunk egymásnak!

A kerületi nehezebb helyzetben lévő családok támogatása részeként roma nemzetiségi önkormányzatunk a Zipernowsky Károly Általános Iskolával közös egyeztetésbe fogott a korai iskolai lemorzsolódás megelőzése érdekében. Illetve iskolakezdési támogatást nyújtott önkormányzatunkkal együttműködésben rászoruló roma családok részére.

Óbuda-Békásmegyer Cigány Nemzetségi Önkormányzat támogatása az esélyegyenlőség megteremtése érdekében tett egyik intézkedése Önkormányzatunknak. Hiszen fenntarthatósági stratégiánk társadalmi pillérének fontos tartóeleme a sokszínű Óbuda-Békásmegyer megvalósítása és a közösségépítés, ahogyan megfogalmaztuk: Számítunk egymásnak!

Kerületünkben március 12-én időközi roma települési nemzetiségi önkormányzati választásra kerül sor. A szavazóhelyiség címe: Budapest III. kerület Fő tér 2. Esernyős, Szindbád terem.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság