Minden gyermeket megilleti a gondoskodás, a védelem és a részvétel joga – November 20. a gyermekek jogainak világnapja

Hírek
Közzétéve:

35 éve fogadták el az ENSZ a gyermek jogait biztosító egyezményét. A gyermekek jogait megvédeni, tiszteletben tartani mindannyiunk, minden közösség kötelessége, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat ennek az alapelvnek elkötelezett híve és cselekvő követője.

A Gyermekjogi Egyezmény egy nemzetközi megállapodás, amely azzal a céllal jött létre 1989-ben, hogy a világ minden országában egységesen ugyanazokat a gyermekjogokat tartsák be és biztosítsák. Magyarország 1991-ben aláírta az egyezményt, ez három nagyon fontos pillérre épül:

  • a gondoskodás-ellátás,
  • a védelem és
  • a részvétel joga.

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat a gyermekek védelmének és jogaiknak tiszteletben tartásának kérdésében egyértelműen és következetesen elkötelezett. A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvánnyal megállapodást kötöttünk a helyi gyermekvédelmi rendszer megerősítésére és hatékony működtetésére, amelynek részeként rendszeresen tartunk közösen gyermekjogi fogadóórát és jogsegélyt, a ma napon is, 14 órától.

Önkormányzatunk Áldozatsegítő Programjának vállalt feladta a bántalmazott nők és gyermekek védelme, segítése, támogatása a harmadik kerületben.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság

Kapcsolódó bejegyzések

Hírek
Közzétéve:

Fogadj örökbe egy muskátlit!

Hírek
Közzétéve:

Adni jó! – Jótékonysága most Lumina családi belépőt érhet

Hírek
Közzétéve:

A csillaghegyi sószoba szeptember 3-tól ismét várja a látogatókat