Október 26-án rendes ülést tartott Óbuda-Békásmegyer képviselő-testülete

Hírek
Közzétéve:

Egységes szerkezetbe foglaltuk az elmúlt időszak költségvetést érintő változásait. Önkormányzatunk 49 milliárd forintot meghaladó összegből gazdálkodik, a lehetőségeket meghatározó fontos körülmény, hogy az inflációt nem követték az állami támogatások, ugyanakkor a kerületünket sújtó központi elvonások mértéke folyamatosan nő. A pénzromlás hatásainak az önkormányzat is kitett, a korábbi városvezetés által felvett és ebben a ciklusban visszafizetendő jelentős hitel kamatai is folyamatosan nőttek.

Döntés született egyes helyi adókról. Nem változtattunk a kerületi lakosságot terhelő adóterheken, de folytatjuk azt a törekvésünket, ami elsősorban a befektetési célú ingatlanok és az ún. kerületi üdülőingatlanok adóztatására vonatkozik, és tovább növekedik a motoros vízi járművek adója is.

Egy újabb napirendben az inflációhoz igazította a Testület a közterület-használat díjait. A kerületet terhelő szolidaritási hozzájárulást a 2019-es összeg 8-szorosára – mintegy 4,1 milliárd forintra – emeli az állam. Ez gyakorlatilag szinte teljesen felemészti a helyi adókat.

A kerületi önkormányzat 2009 óta tartja fent a  kedvezményes kerékpárkölcsönzés lehetőségét a III. kerületben. 2019-ig pályázat nélkül, egyedi döntéssel került sor a szolgáltató kiválasztására, 2019 óta nyilvános pályázatot írt ki önkormányzatunk. Jelen pályázati eljárásban a korábbi üzemeltető, a Berguson Kft. lett a nyertes, aki tevékenységéhez 28,5 millió forint támogatást kap. Ez a támogatás teszi lehetővé, hogy a kerületi lakosok 350 forint/nap és munkaszüneti napokon 300 forint/nap áron kölcsönözhessenek kerékpárt, ezzel is támogatjuk a kerületi kerékpáros közlekedést.

Módosítottuk az előző városvezetés nevéhez fűződő Waterfront City beruházáshoz kapcsolódó fejlesztések határidejét a projekt egyes elemei tekintetében 2024. október 31-re. A határidő-módosítás célja, hogy a lehetőségekhez képest csökkentsük az itt élők számára a projekt okozta terheket.

Önkormányzatunk korábbi döntésével bérbe adta a Kossuth Lajos üdülőparton lévő ingatlanját nyílt eljárás keretén belül, amelynek következtében kerületünk újabb sportcentrummal gazdagodott. A terület bérlője újabb, sportcélú fejlesztéseket tervez, amihez tulajdonosi hozzájárulást adtunk azzal a kitétellel, hogy valamennyi szükséges engedély megszerzése a bérlő kötelezettsége.

Pályázatot írunk ki egy, a Törökkő városrészben található önkormányzati ingatlan egy részének 3 év határozott időtartamra szóló bérbeadására. A pályázat célja, hogy ez a terület is egy jó ügy érdekében, akár egy közösségi programmal hasznosulhasson, rendezetté váljon. A rövid, határozott bérbeadási idő pedig biztosíték, hiszen lehetőséget ad a kellő bérlői kontroll gyakorlására. Hasonló módon bérel a SciDog Kutyaiskola az önkormányzattól egy jelentős méretű, korábban elhanyagolt területrészt – az idő igazolta, hogy ez egy jó gyakorlat.

Újabb, jelentős forrásokat kell biztosítanunk a Szent Margit Szakrendelő működéséhez. Erre azért van szükség, mert NEAK nem biztosít megfelelő finanszírozást a szakrendelő laborvizsgálataihoz. Csak a plusz támogatással tudjuk biztosítani, hogy minden érintett laborvizsgálathoz tudjon jutni.

 

Döntésünk értelmében újabb ellátási formával gazdagodik a gyermekegészségügyi központ. 2 gyógytornász, 1 gyermek dietetikus és 1 pszichológus ellátást szervezünk meg, valamint – a kerület történetében először – lehetővé válik, hogy a kisgyermekek ingyenesen kapjanak egész testre kiterjedő ultrahangvizsgálati lehetőséget.

 

Önkormányzatunk – korábbi döntéseihez hasonlóan – idén is 18.000 forint karácsonyi segélyt ad a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülők számára.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság