Mint már megszokhattuk, ezúttal is a hónap utolsó csütörtökjén vehetik igénybe Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Áldozatsegítő Programjának ingyenes jogsegély-szolgáltatását kerületünk azon lakói, akik bántalmazást éltek meg, erőszak áldozatai lettek és jogi segítségre szorulnak.
A NANE, illetőleg a Patent Egyesület szakmai segítsége és tanácsadása mellett megvalósuló jogsegély az önkormányzat hosszú távú megoldásokkal tervező Áldozatsegítő Programjának egyik alappillére, és a tapasztalatok azt mutatják, hogy nagymértékben segít kerületünkben a hasonló problémákkal küszködő embereknek. Az Áldozatsegítő Program vezetője, Turgonyi Dániel alpolgármester által, az említett szakmai szervezetekkel aláírt szerződés célja a kerületi áldozatvédelem hatékonyabb működésének elősegítése, valamint a bántalmazottak segítése.
A minden hónap utolsó csütörtökjén ingyenesen igénybe vehető jogsegély szolgáltatás legközelebbi időpontja 2023. szeptember 28, 15:30–17:30, helyszíne pedig az Óbudai Családi Tanácsadó és Gyermekvédelmi Központ Víziorgona u. 10. szám alatti telephelye.
A jelentkezőket és az érkezőket a meghirdetett időintervallumon belül megközelítőleg félóránként osztják be a szakemberek.
Az év hátralévő részében az alábbi időpontokban és helyszíneken érhető el a szolgáltatás:
október 26.: 15:30-17:30, Váradi u. 9–11.
november 30.: 15:30-17:30, Víziorgona u. 10.
december 21.: 15:30-17:30, Váradi u. 9–11.
Forduljanak a Patent Egyesület jogászaihoz, tapasztalt szakembereihez bizalommal.
Kiknek szól a szolgáltatás?
Alapvetően felnőtt által elkövetett erőszak áldozatává vált nőknek és gyerekeknek, ennek bármely jogi vetületével kapcsolatban, így elsősorban polgári és büntetőjogi ügyekben, gyámhatósági eljárásban, távoltartással, kapcsolattartásra vonatkozó határozat végrehajtása iránti nem peres eljárásban érintett ügyfelek jelentkezését várjuk.
Jelentkezés:
Az előzetes regisztráció nem feltétel, az érkezőket jelentkezés nélkül is fogadják, azonban a regisztráltak előnyt élveznek, így előfordulhat, hogy várakozni kell. Szíves megértésüket és türelmüket köszönjük.
Jelentkezni e-mailen lehet az alábbi címen:
info@patent.org.hu
A kezdeményezést azért hívtuk életre, hogy a párkapcsolati és a családon belüli erőszak áldozatai minél gyorsabb és szakszerűbb támogatásban részesüljenek, azoknak pedig, akik az áldozatokkal kapcsolatba kerülnek, minél naprakészebb és szélesebb körű ismereteik legyenek, hogy a segítségnyújtás a lehető leghatékonyabb legyen.
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Áldozatsegítő Programjáról bővebben ITT tudnak olvasni.