Új hallásszűrő készüléket kapott a Szent Margit Kórház

Hírek
Közzétéve:

Budapesten és Pest megyében 16 Kórház, köztük a Szent Margit Kórház is részesült hallásvizsgáló készülékben a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által indított kezdeményezésnek köszönhetően. A hárommillió forint értékű készüléket Bodnár Lajos, a MAICO hallásdiagnosztikai berendezéseket gyártó cég képviselője november 16-án adta át._sba_1971

Az eszközadományozást Balogh Zoltán az emberi erőforrások minisztere jelentette be november 7-én, a Semmelweis Egyetemen. Az átvételt igazoló emléklapot dr. Badacsonyi Szabolcs főigazgató vette át a Kórház képviseletében.

A kórház vezetője hangsúlyozta, a műszer alkalmazása rendkívül fontos, hiszen a Szent Margit Kórház Újszülött Osztályán a 2013 évi újraindulást követően az országos átlagot meghaladóan, évről-évre emelkedik a születésszám, 2015-ben már 1810-en jöttek világra az intézményben. Hozzátette, az osztályon kiemelt figyelmet fordítanak az újszülöttek, koraszülöttek magas szintű ellátására, vizsgálataira és a korai szűrővizsgálatok elvégzésére. Ennek megvalósulásában nagy segítségére volt az intézménynek a Szent Margit Rendelőintézet Vörösvári úti audiológiai szakrendelése, ahol átvállalták a III. kerületi állandó lakcímmel rendelkező, a Szent Margit Kórházban született babák hallásszűrését, otoakusztikus emisszió teszttel.

A most átadott BERA hallásvizsgáló készülékkel a vizsgálat ennél is pontosabb lesz, ez a ma létező legmodernebb hallásvizsgálati eszköz. Segítségével a szűrés mindössze néhány perces, nem jár kellemetlenséggel a baba számára, eredménye a legpontosabb, legmegbízhatóbb, a leginkább objektív mérési eredményt nyújtja._sba_2037

A halláscsökkenés az 1-3 ezrelékes előfordulásával a leggyakoribb születéskori rendellenesség. A korai kimutatás alapvető fontosságú, mert ez adhat esélyt a hallássérült babának az időben megkezdett ellátásra. Fontos, hogy minden gyermek hallásszűrése megtörténjen, még ha probléma nélkül zajlott is a terhesség illetve akkor is, ha nem volt a rokonságban veleszületett halláscsökkenés. A teljes siketség vagy részleges halláscsökkenés kései felismerése kihat a gyermek testi és szellemi fejlődésére, hiszen a jó hallás elengedhetetlen feltétele a beszédfejlődésnek és beszédértésnek, ezáltal pedig a teljes értékű kommunikációnak és a társadalomba való beilleszkedésnek is. A vizsgálatok hiányában a legtöbb szülő csak a gyermek kétéves kora körül veszi észre a hallászavart, így sok értékes időt veszít, amelyet akár az eredményes kezelésre is fordíthatott volna. Ezért ma már jogszabály írja elő a kötelező hallásszűrést az újszülöttek számára._sba_2038

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság