Khirer Vilmos pápai prelátus ünnepi beszédében a vértanúság fogalmának égi és földi vonatkozásait elemezte. Az egyház vértanúi és az 1956-os szabadságharc mártírjainak kapcsolatát abban lehet meglelni, hogy mindketten hittek, és meggyőződésük miatt vállalták a halált, így téve tanúságot mindarról, ami a szívükben van – mondta.
1956 őszének reményteli hetei megmutatták, hogy mennyire erős lehet egy mégoly kis nemzet is, ha hisz saját igazában – mondta Bús Balázs polgármester. Úgy fogalmazott: az egyetemi ifjúság kart karba fonó felvonulása és őszinte lelkesedése nem csupán 1956 igazának lett szimbóluma, hanem ellenpontja is mindannak, amit utána, az alantas ösztönökre játszó kádárizmus saját hatalmának megtartása érdekében az országnak ajánlani tudott. Hozzátette: A forradalom megtorlásakor, majd az azt követő időszakban az öncenzúráért, a hallgatásért és magány vállalásáért súlyos árat fizetett az ország. Megroppant a nemzet gerincét adó közösségek sokasága. „A befogott szájak hallgatni kényszerültek ’56 igazáról. Az országra a hazug béke ordító csendje telepedett az utcákra, az emberek hétköznapjaira hosszú évtizedeken át.”
1956. október 23. reménye és tanúsága a mai kor embere számára is abban áll, hogy közös céljainkat – legyen mégoly nagyratörő is – összefogva képesek lehetünk elérni – zárta gondolatait Bús Balázs.
Az esemény rendezői a jelenlévőket november 4-ére a Kiscelli múzeum bejárata elé is meghívták, ahol a forradalom leverésére emlékeznek 17 órai kezdettel.
