„A sikernek nem titka, hanem ára van” – Interjú Tótka Sándorral, a kajak egyes 200 méter olimpiai bajnokával

Hírek
Közzétéve:

A Mezőtúron született 27 éves sportoló húszéves koráig Gyomaendrődön élt és tanult. Sportolni szülői indíttatásra kezdett, „ők is sportoltak középiskolás korukig. Apukám tornász volt, anyukám atletizált, sprinterként ő is országos szintig jutott”. Tótka Sándor kilencéves korától, a Körösök vizén ismerkedett meg a kajakkal a gyomaendrődi Körös Kajak SE-ben. Több sportágat is kipróbált, majd 11 évesen elkötelezte magát a kajak-kenu mellett. Tehetsége, született gyorsasága és tudatossága korán megmutatkozott; képességeivel élve szorgosan gyűjtögette az érmeket a korosztályos versenyeken.

A 2010-es évek elején minden jelentős utánpótlás-viadalon felállhatott a dobogó felső fokára: a 2010-es szingapúri nyári ifjúsági olimpiai játékokon kajak egyesben győzött, a 2011-es brandenburgi ifjúsági világbajnokságon K–2 200 méteren nyert Hérics Dáviddal, míg K–1 200 méteren ezüst-, ötszáz méter egyesben bronzérmes lett. A 2012-es ifi Európa-bajnokságon 200 és 500 méteren is győzött egyesben, és Gellai Tamással K–2 200 méteren is aranyérmet nyert.

Aranyat érő maximalizmus

Első felnőttvilágversenye a 2011-es szegedi világbajnokság volt, amelyen a K–1 4×200 méteres váltó tagjaként nyolcadik lett. Az első felnőttérmeit is váltóban szerezte, a 2013-as duisburgi vb-n harmadik volt, egy évre rá, 2014-ben Moszkvában már aranyat ünnepelhetett. Ugyancsak fontos mérföldkövet jelentett, hogy 2014-ben a nevelőegyesületéből az UTE-ba igazolt, és 2015 elején Hüvös Viktorral kezdett dolgozni. „Mind a ketten maximalisták vagyunk, emiatt sokszor össze is veszünk. De mindig kibékülünk, tiszteljük és szeretjük egymást, barátok vagyunk. A szakmai és a magánéletemben is mindenben segít.”

Pályafutásában az áttörést a 2015-ös milánói olimpiai kvalifikációs vb-n Molnár Péterrel – immár ötkarikás számban – aratott diadala hozta meg 200 méteren; a bakui Európa-játékokon K–2 200 méteren bronzérmes lett. Az esztendő végén a hazai szövetség Tótka Sándort választotta meg az év férfi kajakosának. A 2016-os moszkvai Eb-n K–4 500 méteren első helyen végzett. Noha a következő évi olimpiai válogatón a Tótka, Molnár páros nem tudta kivívni az olimpiai szereplés lehetőségét, a rivális egység tagjainak atipikus eredményt hozó doppingvizsgálata után mégis a vb-címvédő indulhatott a 2016-os Rio de Janeiró-i játékokon, ahol negyedikként zárt.

A Riót követő ciklusban a csapathajós versenyzés kapott prioritást Tótka Sándornál, K–4 500 méteren a 2017-es plovdivi Eb-n aranyérmet nyert, míg a 2018-as portugáliai vb-n és a belgrádi Eb-n egyaránt bronzérmes volt. A 2017-es račicei vb-n Nádas Bencével bronzérmes lett 500 méteren, az Eb-n aranyérmet szerzett K–2 200 méteren. A 2019-es szegedi kvalifikációs világbajnokságon Nádas Bencével, Birkás Balázzsal és Kuli Istvánnal egy hajóban az ötödik lett, az egység eredményével négy kvótát szerzett a tokiói játékokra.

Mentális és fizikai felkészülés

A 2020-as olimpia elhalasztása alapvető változást hozott az újpesti kajakos életében. „Sokáig a szövetségi kapitány, Hüttner Csaba kérésére a négyest helyeztem előtérbe. Zökkenőmentes, profi csapatmunka jellemezte a felkészülést, ám Kuli István sérülése átírta az addigi elképzeléseket. Látszott, hogy semmilyen helyettesítéssel nem tudjuk azt a formát hozni ötszáz kajak négyesben, ami elég a sikerhez, s mivel addigra én már megnyertem a kétszáz egyes válogatót, és megvolt a kvótám, minden erőmet erre összpontosítottam.”

Feleségével együtt két hónapra Gyomaendrődre költözött, hogy akkor is vízközelben legyen és kedvére edzhessen, amikor mindenki a kijárási korlátozásokat szenvedte. „Az edzésmunkában kevés fejlődési lehetőséget láttam, hiszen Viktor munkája a csúcsra van járatva, nagyon precíz, a legújabb trendek alapján dolgozza ki az edzésterveket. Ekkor találtuk ki, hogy egy dietetikussal, egy légzésspecialistával, egy pszichológussal, valamint fizikoterapeutával és masszőrrel egészítjük ki a csapatunkat. Rendbe tettük az étrendemet, olyan légzéstechnikát tanultam, amivel jobban bírom a maximális terhelést, a pszichológus pedig segített kiküszöbölni a verseny előtti elképesztő izgulást.”

A két világbajnoki és három Európa-bajnoki arannyal alapozó kajakos élete talán legfókuszáltabb felkészülését gyúrta így egybe. „A belső motivációm újra ezer fokon égett, úgy tértem vissza, mintha semennyit sem hagytam volna ki. Jó erőben éreztem magam, kipihent voltam mentálisan és fizikálisan is.”

A júniusi poznańi Eb-n a K–1 200 méter megnyerésével addigi pályafutása legnagyobb sikerét aratta, megszerezve első egyesbeli győzelmét felnőtt-világversenyen. „Elképesztően jólesett már az Eb-n átérezni az egyedüli szereplés és a teljes felelősség súlyát, és úgy aranyérmet nyerni, hogy senki másra nem számíthatok a hajóban, csak magamra” – idézi vissza Hüvös Viktor tanítványa, akinek diadalmenete két hónap múlva Tokióban folytatódott: a 27 éves kajakos az olimpián sem talált legyőzőre a sprintszámban. Így Milák Kristóf mellett ő az egyetlen magyar sportoló, aki olimpiai versenyszámban ifjúsági olimpiát, Eb-t, vb-t nyert, és felnőttként is rendelkezik mindhárom világversenyről legalább egy-egy aranyéremmel.

Újabb két ötkarikás ciklus

Tótka Sándor az olimpiát követően számos elismerésben részesült, Újpest díszpolgára címet kapott, beiktatták a Magyar Kajak-Kenu Szövetség örökös bajnokai közé. Bekerült a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjába, és átvehette a Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést. Még kint, Tokióban mondta, hogy a sikernek nem titka, hanem ára van, és megfizette azt.

„Az olimpiai felkészülés alatt rengeteg családi programot hagytam ki, háttérbe szorítottam a barátaimat, és gyakorlatilag a szabadidőmről is lemondtam. A feleségemmel sem átlagos párkapcsolatban élünk, rengeteget vagyok edzőtáborban, versenyeken, és keveset itthon.”

Az UTE sportolója az augusztusi országos bajnokság óta nem versenyezett, a szeptemberi, koppenhágai világbajnokságot kihagyta, és tokiói sikere óta minden felkérésnek, meghívásnak próbál eleget tenni. „Az edzőmmel megbeszéltük, hogy annyit pihenek, amennyit szeretnék” – mondja Tótka Sándor, aki októberben egy hetet az édesapjával, kitesurfözéssel töltött Rodoszon, majd a feleségével nyaralt, ugyancsak külföldön. November elején kezdi a felkészülést, és mint mondja: már várja, hogy újra belekezdjen a vezetett edzésekbe, hiányzik neki a professzionális munka, a szigorú étrend, a mentális felkészülés.

A K–1 200 méter Párizsban már nem lesz ott az olimpiai programban. Tótka Sándor ezzel kapcsolatban sajnálja, hogy nem tudja kamatoztatni a megszerzett tapasztalatokat, de nem kesereg, előre tekint. „Mindenféleképpen olimpiai számokban gondolkodom, 500 méter párosban és 500 méter négyesben. Utóbbi számban az előző ötkarikás ciklusban sok tapasztalatot gyűjtöttem, és alig várom, hogy a mentalitásomat átültessem a többiek fejébe is. Az idei év a négyes szempontjából nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, reméljük, jövőre már érmekért tudunk majd küzdeni a világversenyeken.” Tótka Sándor nemcsak a párizsi olimpiáig tervez előre, szeretne ott lenni a 2028-as Los Angeles-i játékokon is.

Az egyik legpatinásabb magyar sportklub, az UTE Urányi-Fábián vízitelepe már több mint 70 éve Óbuda központjában, az Árpád híd budai hídfőjénél működik. Ide várják azokat a 8–12 éves lányokat és fiúkat, akik szeretnék kipróbálni az egyik legeredményesebb hazai sportágat, a kajak-kenut. A foglalkozások jelentős része késő őszig a szabadban zajlik, és a gyerekek kötetlen formában, sok szabadidős programmal fűszerezve ismerkedhetnek meg a sportág alapjaival.

Tótka Sándor szerint a klub kiváló edzőinek és felszereltségének köszönhetően fiatalok és felnőttek egyaránt jó társaságban és jó hangulatban tudnak készülni a versenyekre, s minél többen kezdenek el kajakozni, később annál nagyobb esély lesz újabb olimpiai és világbajnoki érmekre.

Fotók: MTI/Kovács Tamás

 

 

 

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság