Áldozatsegítő programunk keretében csoport indul bántalmazást megélt nők számára  

Aktuális
Közzétéve:

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Áldozatsegítő Programja októberben indult el Turgonyi Dániel alpolgármester vezetésével. Ennek keretében kerül sor a bántalmazást megélt nők számára indított csoportnak is, amelyet pszichológus szakemberek vezetnek. A nyolcalkalmas foglalkozásokra már lehet jelentkezni. Forduljanak munkatársainkhoz bizalommal.

A csoportba az Óbudai Családi Tanácsadó és Gyermekvédelmi Központ szakemberei várják minden olyan, 18 éven felüli, a harmadik kerületben élő nő jelentkezését, akit családtag (pl. partner, volt partner, szülő, gyerek), ismerős, munkatárs vagy éppen idegen részéről ért bántalmazás. Az első alkalomra 2023. január 19-én, csütörtökön kerül sor 18.00-tól 20.30-ig.

Összesen nyolcszor ül össze a csoport előre egyeztetett időpontban. Egy-egy alkalom 2,5 órás.

Az egész csoportfolyamat során fontos a résztvevők megerősítése, az áldozati bűntudat enyhítése, a csoporttagokkal közösen pedig úgy alakítják ki a csoport kereteit, hogy azok biztonságosak legyenek a számukra, és ebből kiindulva feldolgozzák az életükben lévő biztonság témáját.

Az első alkalommal a résztvevők megbeszélik a csoport szabályait, megismerkednek egymással, és átveszik a bántalmazással kapcsolatos alapfogalmakat is.

A csoportot Imre Bianka pszichológus és Szilágyi Nóra Laura pszichológus tartják.

A téma érzékenységére való tekintettel minden további információ és részlet a csoportvezetőknél érhető el.

Érdeklődni és jelentkezni a következő elérhetőségeken lehet:

Szilágyi Nóra Laura, szilagyi.nora@kszki.obuda.hu, +36 20 590 2636

Imre Bianka, imre.bianka@kszki.obuda.hu, +36 20 576 9383

Ha az önkormányzat áldozatsegítő programjával kapcsolatban tájékozódnának, ITT érhetnek el bővebb információt.

A Turgonyi Dániellel a témában készült interjút ITT olvashatják el.

 

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság