Göncz Árpád 100 ‒ Ünnepséggel zártuk az emlékévet az Óbudai Társaskörben

Hírek Aktuális Kiemelt hírek
Közzétéve:

A Göncz Árpád-emlékév rendezvénysorozatát ünnepséggel zártuk az Óbudai Társaskörben. Az elmúlt egy évben, a centenárium alkalmából Önkormányzatunk számos esemény és megemlékezés kezdeményezőjeként és szervezőjeként kapcsolódott be a munkába.

Göncz Árpád születésének 100. évfordulója alkalmából, hogy méltóképpen és együtt emlékezhessünk, a 2022. évben rendezvénysorozattal tisztelegtünk államfőnk emléke előtt. Az életművet felidéző hónapokat ünnepség keretében zártuk le az Óbudai Társaskörben.

„A mögöttünk álló Göncz Árpád-emlékév alkalmából gyűltünk össze, hogy számba vegyük a centenáriumi rendezvénysorozatunk epizódjait, és köszönetet mondjunk mindazoknak, akik részt vállaltak a méltó megemlékezésben, akár önkéntesként is” köszöntötte dr. Kiss László polgármester a vendégeket.

Kerületünk lehetett a Göncz Árpád 100 ünnepségsorozat egyik házigazdája, hiszen Göncz Árpádot sok minden fűzte szeretett Óbudájához, mi pedig felelősségünket átérezve, örömmel gondozzuk emlékét, szellemiségét. A találkozó a centenárium lezárásakor jó alkalom arra is, hogy a közös munka néhány eredményét is felidézzük.

Emlékhely, bőröndkiállítás, kisfilm

Emlékhelyet avattunk Göncz Árpád tiszteletére egykori otthonában, a Bécsi út 88. szám alatt, hogy minél többen megismerhessék hétköznapjainak környezetét, még közelebb kerülhessenek hozzá. Mert egyre fontosabb, hogy személyisége, kisugárzása és az általa képviselt értékek jelen legyenek közöttünk, itt maradjanak velünk.

Könyvtárunkból indítottuk útjára fényképekből álló bőröndkiállításunkat, mely remélhetőleg sok helyre, sok intézménybe, sokakhoz eljutott. Iskolákba, hogy rendhagyó történelemórák keretében továbbadja, megismertesse Göncz Árpád munkásságát, életművét a következő nemzedékekkel.

Kisfilmet készítettünk, melyben tizenöten mondják el, mit jelentett számunkra az egykori köztársasági elnök. Karácsony Gergely, Kerkay Rita, Iványi Gábor, dr. Kiss László, Kovács Nóra, Nádasdy Ádám, Mécs Anna, dr. Gulyás András, Jovánovics György, Szilágyi Lenke, Bereczki Zoltán, Mikesy Anna, Muszbek Katalin, dr. Papp Nándor és Koncz Zsuzsa beszélnek videónkban arról, mit tanultak Göncz Árpádtól.

Göncz Árpád, az író, a műfordító, az államfő

Az emlékév záró rendezvényét Gulyás András, a Göncz Árpád Alapítvány kuratóriumi elnöke nyitotta meg, köszönetet mondva Göncz Árpád gyermekei és az alapítvány nevében mindazoknak, akik valamilyen módon részt vállaltak a centenáriumi megemlékezésekben. És Karácsony Gergely főpolgármester szintén beszédben köszöntötte az ünnepség résztvevőit.

Az emlékév méltó lezárásaként igyekeztek a szervezők Göncz Árpád sokoldalú személyiségének és példátlan munkásságának minél több elemét felidézni, így többek között a róla készült portréfilmből néztünk meg egy részletet.

Göncz Árpád, az író egyik legszebb, élete különleges pillanatát felidéző novelláját, a Hazatérést Nagy Zsolt színművész olvasta fel.

Göncz Árpád, a műfordító alkotó munkáját is megidéztük, hiszen kétszáznál több mű, köztük Faulkner, Styron, Updike, Hemingway, Peter Shaffer alkotásait fordította le, amelyek kivétel nélkül beépültek kulturális örökségünkbe. Egy-egy részletet Doctorow Ragtime-jából és a talán leghíresebb fordításából, Tolkien: A Gyűrűk Urából Bálint András színművész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjának tolmácsolásában hallgathattunk meg.

Az ünnepség befejezéséül pedig felidéztük a második elnöki ciklusa végén Göncz Árpád tiszteletére rendezett gálát, melyen Koncz Zsuzsa és Bródy János is közreműködött.

A emlékévet lezáró eseményt megelőző napokban szomorú hír érkezett: meghalt Mécs Imre, Göncz Árpád harcostársa. A résztvevők egy perces néma csenddel és felállással hajtottak fejet az 1956-os forradalom és szabadságharc előbb halálra, majd életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt hősének emléke előtt. Ahogyan a szintén nemrégiben elhunyt Tamás Gáspár Miklós filozófusról szintén megemlékeztek.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság