Már februárban elindul az önkormányzat ingyenes jogsegély-szolgáltatása, amelynek keretében havonta egy alkalommal fogadják szakemberek azokat, akik erőszak, bántalmazás áldozatává váltak, és jogi segítségre van szükségük.
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Áldozatsegítő Programjának keretében Turgonyi Dániel alpolgármester nemrég megállapodást írt alá a NANE Egyesülettel – a szerződés értelmében az önkormányzat és az egyesület hosszú távra köteleződik el egymás mellett a kerületi áldozatvédelem hatékonyabb működése érdekében.
Az önkormányzat a szerződésben foglaltak szerint mind a NANE, mind pedig a Patent Egyesület szakmai segítsége és tanácsadása mellett kívánja támogatni a helyi áldozatsegítés ügyét.
Ennek részeként már februárban ingyenes jogsegély-szolgáltatás indul, amelynek keretében havonta egy alkalommal – váltott helyszínen – tudják fogadni az érdeklődőket.
Forduljanak a Patent Egyesület jogászaihoz, tapasztalt szakembereihez bizalommal.
Kiknek szól a szolgáltatás: Alapvetően felnőtt által elkövetett erőszak áldozatává vált nőknek és gyerekeknek, ennek bármely jogi vetületével kapcsolatban, így elsősorban polgári és büntetőjogi ügyekben, gyámhatósági eljárásban, távoltartással, kapcsolattartásra vonatkozó határozat végrehajtása iránti nem peres eljárásban érintett ügyfelek jelentkezését várjuk.
Helyszín: A szolgáltatás váltott helyszínen lesz elérhető, egyik hónapban az Óbudai Családi Tanácsadó és Gyermekvédelmi Központ (ÓCSTGYVK) Váradi utcai, másik hónapban a Víziorgona utcai telephelyén.
Az első alkalom
2023. február 23-án, csütörtökön a Váradi utcai telephelyen – 1035 Budapest, Váradi u. 9–11.
(Bejárat a Velence utca felől.)
A jelentkezőket és az érkezőket megközelítőleg félóránként osztják be a szakemberek 15:30 és 17:30 között.
Jelentkezés: Az előzetes regisztráció nem feltétel, az érkezőket jelentkezés nélkül is fogadják, azonban a regisztráltak előnyt élveznek, így előfordulhat, hogy várakozni kell. Szíves megértésüket és türelmüket köszönjük.
Jelentkezni e-mailen lehet az alábbi címen:
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Áldozatsegítő Programjáról bővebben ITT tudnak olvasni.
Szeretettel várjuk Önöket a témában indított panelbeszélgetés-sorozatunk első részére február 21-én, kedden az Esernyősbe.