Az Anziksz mintha tovább írná önmagát. Legalábbis az eddigi gyakorlatához görcsösen nem ragaszkodva közöl egy olvasói levelet, amely az elmúlt év tavaszi számában megjelent egyik írásra reagál, s az ott felvillantott régi óbudai családtörténetet egészíti ki érdekes, s minthogy a család egyik tagjának „tollából” való, hiteles történetekkel. Minden hasonló jellegű folyóirat szerkesztőinek álma lehet, hogy ilyen írásokkal találják meg a szerkesztőséget, de azért ezen, és a Nyugat 1935. évi 5. lapszámában felkutatott, Óbudáról szóló Halász Gábor-íráson túl természetesen szükség van arra a mintegy húsz szerzőre is, akik ezúttal az Anziksz nyári számát jegyzik. És akkor a fotók szerzőiről még nem is szóltunk.
A lapindító jegyzetet és a kiadvány végén található kérdéssorra adott válaszokat most Csukás István írta, akivel aztán odabent interjú is készült, amelyben az író kedélyes önmagát adja, s megint tud újakat, érdekeseket mondani. Olyanokat például – mint amikor a humoráról kérdezi A. Horváth András –, hogy „… amikor a gyerekeknek elkezdtem írni, akkor elhatároztam, hogy csak vidám és optimista dolgokat fogok írni. Annyi örömöt kell belegyömöszölni a gyerekekbe, hogy kitartson életük végéig”.
De aztán van itt minden, mi szemnek és agynak ingere. Írás készült Antal Istvánról, a kerület krónikásáról, idei Pro Óbudadíjasról – aki lapunk, az Óbuda Újság fotóriportere –, interjú Vági Bence táncossal, artistával, aki a Recirquel Újcirkusz Társulat alapítója, művészeti vezetője; Szász Károly porcelánművésszel, aki dísztárgyakat és függőket készít törött porcelánedényekből, valamint festett templomablakok üvegcserepeiből; Kovács Emil hangszerkészítő mesterrel, aki kezdetben cimbalmokat készített, de jobban szereti a vonós és pengetős hangszereket, amelyekből egészen egzotikus darabok is megfordulnak a kezei között; Borsányi Gáborral, a teqball atyjával, aki szeretné ha az íves asztalon játszott technikás játékból egyszer olimpiai sportág válna; Weszely Ernő zongoristával, harmonikással, akinek Fő téri koncertjei eseményszámba mennek, és aki kis túlzással azért költözött Óbudára, hogy az Óbudai Társaskörhöz közel legyen; Lippay Tímeával és Mező Zsuzsával, a KávéZoo (volt Vasmacska) új gazdáival; és Egri Balázs térképrajzolóval, aki ugyan történelem szakon végzett, de a sors úgy hozta, hogy ötletes rajzaiból éljen meg, amelyekből az egyik, az Óbudát ábrázoló térkép a nemrégiben először megjelent új kiadvány, a Harmadik Kerületi Műsor közepén is megtalálható.
Nem maradnak el a képzőművészetről szóló cikkek sem, Sasvári Edit ír a Kassák Múzeum és a Kiscelli Múzeum egyidőben rendezett, Karl-Heinz Adlerről, valamint a hazai és a néhai NDK-beli absztrakt művészet viszonyáról; Gyimesi László pedig Mór Tamás festőművész alkotásait elemzi; Lassányi Gábor a Gázgyár ősi múltját kutatja; Benyóné dr. Mojzsis Dóra az Óbudai Múzeum pincegalériájában berendezett új állandó kiállításról, a Fő tér és környéke középkori épületeiről ír; de szó esik az Anzikszban egy óbudai fehér házról, egy fiákeresről, a Dunakanyarról és a baseballról, piacról, sakkról, bridzsről és kocsmákról is.
Szöveg: B. Z.
