Nem tűrjük a rágalmazást! – minden egyes, az ügyészség által elkért iratot nyilvánosságra hoztunk – FRISSÍTVE

Hírek Kiemelt hírek
Közzétéve:

Cikkünk végén letölthető, olvasható minden egyes olyan dokumentum és irat, amit a Központi Nyomozó Főügyészség 2024. március 6-án önkormányzatunktól bekért. Mindenki számára hozzáférhetővé tettük a kutatás elrendeléséről szóló határozatot és a kutatás során készült jegyzőkönyvet is, melyekből világosan kiderül: az eljárás hivatali dolgozót, önkormányzati tisztségviselőt, illetve az intézményrendszerünkben dolgozó munkatársunkat nem érintett; a nyomozók kizárólag szkennelt iratokat kértek. Ezeket hiánytalanul megkapták, majd távoztak az épületből.

Frissítés:

Az ügyészség által június 18-án bekért iratokat szintén elérhetővé tettük. Az anyagok tömörített formában letölthetők a cikk végén.

Önkormányzatunk minden egyes szerződése szabályos és valós teljesítésen alapul, ami kizárja a jogszerűtlenséget vagy a fiktivitást. Nincs takargatnivalónk. A közzétett iratok jelentős része korábban is nyilvános volt, tehát itt, a hivatalos oldalunkon eleve megtalálható, letölthető dokumentumokért jött el az ügyészség személyesen.

Ezek az iratok bizonyítják azt is, hogy politikai lejárató kampányt indítottak ellenünk. Az ügyészségi kutatási parancs iktatószáma egy 2022-es ügyre utal. Az eltelt hosszú idő mutatja, hogy az önkormányzati választási kampány elejére időzített koncepciós eljárás zajlik, aminek célja, hogy besározza a Fidesz ellen szövetséget kötő ellenzéki városvezetést.

A III. kerület elleni támadás pusztító ereje és módszere a legsötétebb történelmi időket idézi, és azt mutatja, hogy a pedofilbotrányok miatt országosan is folyamatosan gyengülő Fidesz teljes gátlástalansággal kapaszkodik a hatalmába. Magyarország a putyinizálódás útjára lépett. A regnáló állampárt kriminalizálja ellenzékét, hogy megőrizhesse a pozícióját és elhallgattassa a demokrácia híveit. A demonstratív házkutatások és az ellenzéki politikusok lejáratásának időszaka következik. Ha követik az orosz „példakép” receptjét, akkor hamarosan névtelen feljelentés alapján vagy mondvacsinált okkal, nagy sajtófelhajtás mellett további, politikusok elleni demonstratív fellépések várhatóak, hogy megakadályozzák a várható ellenzéki győzelmeket.

Mi vagyunk az elsők, de nem mi leszünk az utolsók – a hatalom úthengere a következő 90 napban mindenkit megpróbál majd eltaposni, aki a pedofilügyek feltárásáért dolgozik és a Fidesz ellen politikai szövetséget köt. A demonstratív házkutatások és ellenzéki politikusok lejáratásának időszaka következik. De tudjuk és érezzük: a nyilvánosság ereje és az igazság a mi oldalunkon áll. Nem félünk.


A késztermékek, amelyekre a szerződések vonatkoznak:

Óbuda Újság: az ÖSSZES MEGJELENT LAPSZÁM folyamatosan elérhető az obuda.hu-n, illetve a köteles példányok természetesen a törvényben előírt helyekre is le lettek adva. A vizsgált időszak lapszámai: https://obuda.hu/obuda-ujsag/page/6/

Szociális Iránytű című kiadvány: https://obuda.hu/megjelent-a-szocialis-iranytu-elerhetosegek-tamogatasi-formak-juttatasok-hogy-mindenkihez-elerjen-a-segitseg/

Számíthatunk egymásra – 2021 az eredmények tükrében: https://obuda.hu/szamithatunk-egymasra-megjelent-kiadvanyunk-2021-eredmenyeirol/

Komposztálási útmutató:

Cseppet sem! – használtolaj begyűjtési program: az 50 db ongro tájékoztató táblát a gyűjtőhelyeken tettük ki

https://obuda.hu/folytatodik-a-cseppetsem-program-keruletunkben-csatlakozzanak-hozzank-varjuk-tovabbi-intezmenyek-jelentkezeset/

A kerületi óvodásoknak UV sugárzás jelző órát adtunk át, szüleik pedig tájékoztató anyagot kaptak az UV sugárzás veszélyeiről, a bőrbetegségek megelőzési lehetőségeiről:

https://obuda.hu/erosodo-uv-sugarzas-mit-tehetunk-a-gyerekek-erzekeny-borenek-vedelmeert-a-hosegben/

A Római-parti Plázs valamennyi tájékoztató táblája, felirata, berendezése (amit minden évben szezon végén beszedünk, raktározunk és szezonkezdetkor – a szükséges javítások után – újra használunk):

Burgonyaosztás 2021 – ahogy minden évben, akkor is targoncával kellett mozgatni minden egyes osztási helyszínen a több száz tonna burgonyát:

Az eredeti cikkbejegyzés 2024. március 10-én jelent meg az obuda.hu portálon,  a frissítést 2024. július 10-én tettük közzé.


IRATOK:

Az ügyészség kutatást elrendelő határozata: határozat 240305

Az ügyészség által készített kutatási jegyzőkönyv: jegyzőkönyv 240306

A többi irat tömörített formában letölthető a cikk alján.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság

Kapcsolódó bejegyzések

Hírek
Közzétéve:

Idén is megerősített rendészeti szolgálat lesz a temetőknél

Hírek
Közzétéve:

Szavazzon Ön is a Magyar Hospice Alapítványra!

Hírek
Közzétéve:

Folytatódnak a fasorfenntartási munkálatok