Intézményi felújítások több mint 620 millió forint értékben

Hírek
Közzétéve:

Több száz millió forintos költséggel számol a III. kerület önkormányzata, melyet a városrészben található közintézmények karbantartására, esetenként teljes felújítására kell költeni.

Ilyen volt a Pöttömház
Ilyen volt a Pöttömház
Ilyen lett a Pöttömház
Ilyen lett a Pöttömház

A listán szereplő mintegy 9 bölcsőde és 11 óvoda állagmegóvási munkálatai között legtöbbször a padlót fedő, elöregedett PVC burkolatokat kellett cserélni, a vizesblokkokat felújítani, de több helyen a nyílászáról korszerűsítésére is sor került. Az óvodákra 124 millió forintot fordít a kerület, a Meseerdő Óvoda “Pöttömházának” teljes felújítása ebben nincs benne. Azt a Nemzetgazdasági Minisztériummal közösen 134,8  millió forintból korszerűsítette. A pályázaton elnyert összeg 63, 6 millió forint volt.

Árpád gimnzium ablakaiAz említett három középiskola közül az Árpád Gimnáziumban volt a legtöbb munka, hisz  itt (ugyancsak a Nemzetgazdasági Minisztérium pályázati forrásának köszönhetően) teljes ablakcsere rekonstrukció történt. A korszerűsítési munka díja 126,5 millió forintba került, a 95 milliós állami forrást az önkormányzat egészítette ki. A pótlólagos önkormányzati források a kapcsolódó munkák  elvégezését (villámhárító szerelés, parketta felújítás, két alagsori terem  egybenyitása) fedezték. A nyári állagmegőrző munkák az Óbudai Szociális Szolgáltató Intézmény házait, orvosi rendelőket, a Védőnői Szolgálat épületeit, továbbá az Óbudai Rehabilitációs és Foglalkoztatási Központ két kis műhelyét és a Víziorgona utcai családsegítőt érintették.

A III. kerület az intézményeire a nyári felújítások során több mint 620 millió forintot költött. Az óvodákra 260 millió, általános iskolákra 104 millió, gimnáziumokra 164,3 millió, a további intézményekre pedig összesen 92,3 millió forintot fordított.

 

 

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság